Tizenkétmilliós szajré

Ékszert loptak a ferihegyi tranzitban

2009-02-22
Ékszert loptak a ferihegyi tranzitban

Tizenkétmillió forint értékben 2400 darab ékszert loptak el reptéri dolgozók a Ferihegyi Repülőtéren egy Hong Kongból Budapestre érkezett szállítmányból; két férfi ellen eljárás indult, de szabadlábon védekezhetnek, az ékszerek egy részét pedig még keresik a rendőrök.

Egy világcég Budapesten keresztül Bécsbe kívánta eljuttatni 34 kartonnyi ékszerszállítmányát, de a tranzitálás során Ferihegyen tíz karton, összesen 2.400 darab ezüst ékszer eltűnt. A nyomozás során kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy jelenlegi és egy korábbi reptéri dolgozó gyanúsítható, akik megpróbálták értékesíteni az ékszereket. A rendőrség az egyik férfit éppen akkor fogta el, amikor autójába pakolta be az ékszereket. Társa lakásán, a házkutatás során 1500 darab ékszert találtak meg. A szállítmány hiányzó részét még keresik, így elképzelhető, hogy tovább bővül a gyanúsítottak.

Túrós András, a repülőtér bűnügyi szolgálatának vezetője azt mondta, a rendőrség hamarabb észlelte a bűncselekmény elkövetését, mint a sértett cég. Az ezredes szerint a csomagok dézsmálása, lopása nagyon komoly problémát jelent a számukra, de idén fele annyi bűncselekmény történt, mint a korábbi évek hasonló időszakában, ez pedig a fokozott rendőri jelenlétnek és a megelőzési tájékoztatásnak köszönhető.

Túrós András a legkomolyabb bűncselekmények között felidézte, hogy 2000-ben 220 millió forint értékű készpénz, 2007-ben 150 millió forint értékű laptop-szállítmány, míg tavaly egy egész mobiltelefon-szállítmány tűnt el a ferihegyi tranzitból.

A legtöbb lopás, dézsmálás átrakodáskor történik, sokszor ismeretlenek a sértettek, és a joghatóság kérdése is felmerül, azaz, hogy ilyenkor intézkedhetnek-e a magyar hatóságok - jegyezte meg az ezredes. A lopások elleni leghatékonyabb védekezésnek Túrós András a reptéri biztonsági fóliázást tartja.

Forrás: MTI
 
Cimkék
ferihegy, légiközlekedés, tranzit, belföld, bűncselekmény, repülőtér
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim