Lebukott a repjegy-zsonglőr

Érvénytelen foglalásokat árult

2009-10-07
Érvénytelen foglalásokat árult

Őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint repülőjegyekkel követett el csalást; az utasok sokszor csak a repülőtéren tudták meg, hogy nincs is jegyük. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A 43 éves szigethalmi férfit - akit hétfőn késő este fogtak el - azzal gyanúsítják, hogy ez év szeptemberétől egy utazási irodán keresztül vagy egy légitársaságnál több alkalommal igényelt egy másik, őt alkalmazó utazási iroda nevében repülőjegyeket különböző embereknek.

Az utasok a jegyek árát kifizették a férfinak, de a többszázezer forintos összegeket a gyanúsított nem fizette ki a cégeknek. A férfi a helyfoglalásokat több esetben visszaigazolta az ügyfeleknek, a repülőjegyeket elektronikus formában kiállította, majd a foglalásokat megváltoztatta a társaságoknál, vagy kifizetés hiányában a repülőjegyek törlődtek a foglalási rendszerből. Ezekről sok esetben az utasok már csak a repülőtereken szereztek tudomást. A rendőrség csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a férfi ellen.

Forrás: MTI
 
Cimkék
repülőjegy, csalás, légitársaság
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim