Észak-Írország megújuló fővárosa

Városi séták Belfastban

2009-02-23
Városi séták Belfastban

Észak-Írország fővárosában a 90-es években elindult békefolyamat mára véget vetett az utcai összecsapásoknak és a gyakori merényleteknek. Belfastban ma egymást érik az építkezések, a politikai stabilitás nyomán újabb és újabb fejlesztések indulnak.

Az egykori utcai erőszak mementói – a protestáns és katolikus többségű városrészeket elválasztó, szögesdróttal megerősített falak és az összecsapások áldozataira is emlékeztető falfestmények – még itt vannak, de a terepet már átvették a turisták, akik az egykori incidensek helyszínén egymás után leparkoló, városnéző fekete taxikkal érkeznek egyre nagyobb számban. A békét hirdeti a várost kettészelő Lagan folyó partján a 15 méter magas, női alakot formáló szobor is, amely a Queen’s Bridge mellett kapott helyet.

Folyóparti fejlesztések

A városban lépten-nyomon új iroda- és lakóházak építkezésébe lehet botlani. Az első nagyobb fejlesztések a Lagan partján indultak el néhány éve, ekkor érkezett a városba az első nemzetközi szállodalánc, a Hilton is. Egyszerre két hotelt is nyitott: a közvetlenül a vízparton álló belvárosi házban 197 szobát és jelentős rendezvénykapacitást alakítottak ki – ide várták ottjártunkkor Bush elnököt is – a központtól távolabb, a nemzetközi reptér mellett pedig hatalmas területen, 18 szakaszos golfpályával kiegészítve nyílt meg ugyanekkor a Hilton Templepatrick Hotel & Country Club. Azóta más lánc is bemutatkozott a városban: a Radisson SAS a folyóparton található egykori gázgyár területén avatott szállodát.

Szintén a Lagan fejlesztés első fázisában épült fel 1997-ben a Belfast Waterfront szórakoztató és konferencia-központ, amely 2000 férőhelyes auditóriumával a legnagyobb rendezvényhelyszínek egyike. Az önkormányzati tulajdonban lévő központ számos kisebb kapacitású teremmel is rendelkezik, ezért a sok résztvevős kongresszusok, kiállítások mellett kisebb vállalati találkozóknak is helyet biztosíthat. A Hilton és a Waterfront megjelenése után több nagyvállalat – például a British Telecom és a Fujitsu – is ezen a területen épített irodaházat.

A folyó másik partján épült fel az Odyssey szórakoztató és sportközpont, amely az éttermek, bárok és egyéb szórakozóhelyek mellett egy IMAX mozit és a 10 ezer férőhelyes fedett sportcsarnokot is magában foglal. Utóbbi a Belfast Giants jéghokicsapat főhadiszállása.

A Lagan partján több kilométer hosszan séta- és bicikliutat is építettek, amelyen évente több mint félmillió ember halad át. Lakóingatlanok is épültek a folyóparton, az első vásárlók itt nagyon jó üzletet csináltak: az ingatlanárak több mint 400 százalékkal emelkedtek az utóbbi évek során. Számos lakás egymás után sokszor is gazdát cserélt, a befektetői kedvre jellemző, hogy a gyakori tulajdonosváltás miatt néhányuk évekig üres maradt.

Üvegkupola a város felett

A kiskereskedelmi fejlesztések is beindultak: tavaly márciusban nyílt meg a városközpont legújabb látványossága, a négyemeletes Victoria Square bevásárlóközpont, amely a rengeteg üzleten, éttermen és báron kívül a kilenctermes Odeon mozival és egy 1000 férőhelyes parkolóval várja a vendégeket. Az épület üvegkupolája a város fölé magasodik, napközben kilátóként üzemel. A kiskereskedelmi központ építése hat évig tartott, a munkálatok hatezer embernek adtak munkát. Ottjártunkkor a helyieket egyébként a Belfast határában frissen megnyílt, óriási alapterületű IKEA áruház tartotta lázban, többük szerint még Dublinból és az ír sziget távolabbi részeiből is érkeznek ide a svéd dizájnbútorokra éhes vásárlók.

A jövőbeli fejlesztések közül szó szerint kiemelkedik majd a Great Victoria Street és a Ventry Street sarkára – állítólag az utolsó belvárosi benzinkút helyére – tervezett Auro¬ra Tower, amely 2010-re tervezett átadása után 37 emeletével és 109 méteres magasságával Észak-Írország legmagasabb épülete lesz. Ha minden a tervek szerint halad, szinte ugyanekkor készül el a 182 lakásnak helyet adó Ober Tower, amely 80 méter magasan emelkedik majd a város fölé.

A Titanic emlékére

Az északír főváros ipari hagyományaira, illetve az itt készült világhírű utasszállító hajó emlékére épít a 2012-ben megnyíló Titanic Quarter, amely igazi turistalátványosságnak ígérkezik. A dokk mellé, amelyből a tragikus sorsú Titanic 1912. április 10-én indult útjára, hatalmas kiállítási központot terveznek. Interaktív eszközökkel mutatják majd be a Titanic tervezésének és építésének fázisait, a felavatást és az első, tragikus út részleteit is.

A látogatók a tervek szerint az építés alatt álló Titanic 50 méteres makettjében ismerkedhetnek meg az észak-írországi hajóépítés remekének történetével. A fejlesztések során felújítják a ma is látogatható Thompson Dokkot és Szivattyúházat, ahol az utolsó simításokat végezték a Titanicon, illetve a hajó vízre bocsátásának 100. évfordulójára várhatóan megszépül a Harland and Wolff (H&F) hajóépítő cég egykori székháza és tervezőirodája is.

Az 1910-es években még több ezer alkalmazottat foglalkoztató H&F egykori telepein ma már alig van nyoma a dicső ipari múltnak. A Lagan folyó torkolatánál elhelyezkedő hatalmas területen megszűnt a hajóépítés, ma többek között szélerőmű-elemeket gyártanak itt. Megmaradt viszont, és Belfast szinte minden pontjáról látható az a két óriási kikötői daru, amely több évtizedes munka után ma üresen meredezik az égnek.

A Titanic Quarter a tervek szerint a régi ipartelepeket is megújítaná: az új városrészt létrehozó ingatlanfejlesztés a múzeumokon és turistalátványosságokon kívül új irodaházakat, lakóingatlanokat és technológiai központokat is magába foglalna majd. E beruházások egy része már meg is kezdődött, ám az átadás végleges időpontja egyelőre ismeretlen.

Forrás: Business Traveller hungary
 
Cimkék
írország, belfast, külföld, program, légiközlekedés, kultúra
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim