A légi személyzet sztrájkja miatt hétfőn több száz járatát törölte a spanyol Iberia légitársaság. A munkabeszüntetés, amely kedden is folytatódik, a belföldi járatok mellett a társaság nemzetközi légi forgalmát is érinti. Az Iberia nem repül Budapestre, így Ferihegyen nem kell fennakadásra számítani.
A dpa hírügynökség értesülései szerint az Iberia napi mintegy ezer menetrend szerinti járatának ötödét, kétszázat kényszerült törölni hétfőn, az AP ennél többről, négyszáz járat törléséről értesült. A légi személyzetet képviselő szakszervezetek november 10-re és 11-re ismét sztrájkot hirdettek. A munkabeszüntetéssel béremelést és a kollektív szerződés javítását akarják elérni.
A spanyol légitársaság a múlt héten költségcsökkentő programot hirdetett. Ez egyebek között a bérek két évre történő befagyasztását, és létszámcsökkentést irányzott elő. Emellett bejelentették egy új leányvállalat megalakítását, amely a rövid és közepes távolságú repülésben venné át az Iberia eddigi feladatait, míg az anyavállalat elsősorban a latin-amerikai, nagy távolságú járatok működtetésére összpontosítana.
Szintén munkabeszüntetésre készül a British Airways légi személyzete tiltakozásul a tervezett költségcsökkentési intézkedések ellen. A Unite szakszervezet hétfői közlése szerint eddig nem hoztak eredményt a vezetéssel folytatott tárgyalások, miután a BA vezetése a válságra hivatkozva a költségtakarékosság jegyében többek között 1.700 munkahely megszüntetését és a bérek befagyasztását tervezi.
A szakszervezet szóvivője szerint miután a vezetés elfogadhatatlan változtatásokat akar a kollektív szerződésekben, nincs más választás, mint a sztrájk. A szakszervezet várhatóan a jövő hétfőn szavaztatja meg a 14 ezer fős tagságot arról, hogy tartsanak-e sztrájkot.
A British Airways egyébként előrehaladott tárgyalásokat folytat az Iberia megvásárlásáról.
