Megelőző intézkedések a járvány alatt

Szlovák átkelőlezárás a H1N1 miatt

2009-11-03
Szlovák átkelőlezárás a H1N1 miatt

Szlovákia kedd reggeltől lezárja a gyalogosforgalom elől két ukrajnai határátkelőjét Nagyszelmencen (Velky Slemenec) és Ugaron (Ubla) - jelentette be a szlovák belügyminiszter.

Robert Kalinák hangsúlyozta, hogy az ukrajnai influenzajárvánnyal kapcsolatos megelőző intézkedésről van szó. A miniszter szerint Szlovákiában az ukrajnai H1N1-es influenzajárvánnyal kapcsolatosan ugyan semmi sem változott - a szlovák egészségügyi hatóságok legújabb jelentése megállapítja, hogy az országban sehol sincs a szokásosnál magasabb számú influenzás megbetegedés - a megelőző intézkedésekre szükség van, hogy csökkentsék az esetleges kockázatokat.

A határátkelőkön a hatóságok a körzeti tisztiorvosokkal együttműködve rendszeresen ellenőrizni fogják az Ukrajnából érkező utasokat, hogy kiszűrjék az esetleges betegeket és vírushordozókat - jegyezte meg a miniszter.

Az állami tartalékalapból az Ukrajnával határos szlovákiai régiókba 300 ezer védőmaszkot szállítanak, hogy szükség esetén kéznél legyenek. "Megelőző intézkedésekről van szó, hogy csökkentsük a kockázatokat, s megelőzzük az esetleges bajt" - húzta alá a miniszter. Ismételten felszólította a szlovák állampolgárokat, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak Ukrajnába, mert "a megbetegedés kockázata nagy".

Forrás: MTI
 
Cimkék
szlovákia, h1n1, vírus, ukrajna, határátkelő
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim