Niytás előtt az észak-erdélyi autópálya

Kész a Bechtel-sztráda 1. szakasza

2009-11-26
Kész a Bechtel-sztráda 1. szakasza

December első napján adják át az észak-erdélyi autópálya első szakaszát, amely Kolozsvár elkerülésével, Gyalut (Gilau) és Tordát köti össze - írja a Krónika című kolozsvári napilap.

A pályaépítő amerikai Bechtel cég munkásai versenyt futnak az idővel, hogy a decemberig hátra lévő napok alatt felszereljenek 2 kilométernyi szalagkorlátot, 20 kilométernyi védőkerítést, felfessék a sávokat elválasztó csíkokat.

A Bechtelnek a jövő évben is 42 kilométert kell megépítenie  az észak-erdélyi autópályából - jelentette ki Radu Berceanu román közlekedési miniszter. A tárcavezető szerint az építtető vállalatnak a közép-erdélyi Torda (Turda) és Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti 12 kilométert, valamint a nyugat-romániai Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) és Bors közötti 30 kilométert kell megépítenie.

Berceanu szerint az idén a román kormány 300 millió eurót fizetett a Bechtelnek az első szakasz befejezésére. A tárcavezető szerint a román kormánynak a következő években legalább a bruttó hazai termék 3,5 százalékát kellene autópálya-építésre fordítania, hogy 2012-ig 800 kilométer autópálya épülhessen. Románia az idén ennek körülbelül csak a felét fordította erre a célra. Jelenleg mindössze 300 kilométernyi autópálya létezik az országban.

A román kormány és a Bechtel 2003-ban írta alá a 415 kilométer hosszú, Borsot Brassóval összekötő észak-erdélyi autópálya megépítéséről szóló szerződést. A munkálatok 2004 nyarán kezdődtek el, de többször is leállították egyebek között az anyagi finanszírozás késése és a szerződés újratárgyalása miatt.

A Bukarestet Budapesttel összekötő autópálya részeként tervezett észak-erdélyi autópálya költségeit eredetileg 2,2 milliárd euróra becsülték, de legalább kétszer többe kerül majd. Az első 42 kilométer megépítése után kiderült, hogy egy kilométer út körülbelül 10 millió euróba került.

Fotó: bechtel.com

Forrás: MTI
 
Cimkék
észak-erdélyi autópálya, románia
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim