A Budapest Airport weboldalán december 13-án délután közzé tett tájékoztatás szerint látványos kudarcot szenvedett a LESZ szakszervezet kétheti munkával előkészített repülőtéri sztrájk kezdeményezése: a Malév Ground Handling mintegy kétszáz munkavállalója közül – a cégtől kapott tájékoztatás szerint – mindössze 34-en csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.
A ferihegyi repülőtér forgalmán a sztrájkot semmilyen formában nem lehetett érzékelni, a vasárnap délután-esti csúcs ellenére nem voltak sehol sem sorok, nem voltak a munkabeszüntetéssel összefüggésbe hozható késések (két olyan járat késett, amely már eleve késve érkezett Ferihegyre), nem kellett járatokat törölni. A repülőtér a vasárnapi forgalomnak megfelelő, normális kerékvágásban üzemelt.
Valamennyi repülőtéri cég természetesen megerősített műszakkal készült, hiszen az itt dolgozó vállalatok számára minden egyébnél fontosabb az utasok színvonalas kiszolgálása, biztonságuk garantálása.
A közleményben a Budapest Airport köszönetet mond minden munkatársának, aki ezen a vasárnapon is helyt állt a saját posztján és hozzájárult azokhoz a közös erőfeszítésekhez, amelyek révén a sztrájkkezdeményezésből az utasok szinte semmit sem érzékeltek Ferihegyen.
A LESZ, a Malév leányvállalat, a Malév Ground Handling Zrt. reprezentatív szakszervezete december 13-án délután 15.30-20.30 között hirdetett sztrájkot.
