A nők, a gyerekek és a családok kastélya lesz a Gödöllői Királyi Kastély, ahol izgalmas hétvégi programokkal és a nyár elején induló fejlesztéseknek köszönhetően kibővített múzeumi terekkel, megújult parkkal várják majd a látogatókat.
A Gödöllői Királyi Kastély rekonstrukciója május-júniusban kezdődik, és várhatóan 2010 szeptemberéig tart majd. A fejlesztési tervben nagy figyelmet fordítottak az 5200 négyzetméteres park angol tájkertté alakítására, a családokat vonzó szolgáltatások kialakítására, valamint a környezetbarát üzemeltetés megoldására.
A felújításnak köszönhetően a meglévő 3 kis terem helyett 7 nagy teremben rendezhetnek majd hamarosan tárlatokat. Az immár hagyományosnak számító családi rendezvények - köztük az Ibolya Nap, a Koronázási Hétvége vagy a Barokk Napok - mellett idén is számos zenei programmal és kiállítással várják az érdeklődőket. Folytatódik a Gödöllői Királyi Kastély tavaly elindított, Titánia lovagjai címmel az Erzsébet királynéhoz valamilyen okból közel álló férfiakat bemutató kiállítás-sorozata.
Június 5-től szeptember 27-ig Andrássy Gyula (1823-1890) grófot - festmények, egyéb ábrázolások, tárgyak és iratanyagok segítségével - bemutató tárlatot láthat a kastélyban a közönség. Az Élő Gobelin sorozatban Hager Ritta Kossuth-díjas textilművész 1982 és 2008 között készült kárpitművészeti munkáinak legjellegzetesebb darabjaiból nyílik kiállítás. A Lovardában a 81 esztendős Hajnal Gabriella textilművész életművét bemutató kiállítás várja majd a látogatókat, akik a többi között gyermekkori, bibliai történeteket, illetve a természet szépségeit megelevenítő gobelinekben gyönyörködhetnek.
Az érdeklődők Kresz Albert gödöllői fotóművész munkáit is láthatják a kastélyban: októberben muzsikusokról készült portréiból nyílik kiállítás. Gödöllőn láthatja a közönség Mozart Cosi fan tutte című művét, Donizetti Viva la Mamma című darabját és Haydntól Az énekesnő című operát is. Az év során fellép a kastélyban többek között az Ewald Quintet, Palya Bea énekesnő, Baráti Kristóf hegedűművész, Hauser Adrienne és Szilasi Alex zongoraművészek, valamint Várdai István gordonkaművész is.
