Változás Február 1-től az Air France-nál

Pótdíj a túlsúlyos utasoknak

2010-01-21
Pótdíj a túlsúlyos utasoknak

Biztonsági okokból pótdíjat fizettetne a túlsúlyos utasokkal az Air France légitársaság - írta szerdán a Le Parisien. A francia napilap szerint azoknak az utasoknak, akik teltségük miatt nem tudják bekapcsolni a biztonsági övet, le kell majd foglalniuk egy szomszédos ülést is.

 

Az Air France a tervek szerint 75 százalékos felárat fizettet a második ülésért, amikor azonban van bőven üres hely az adott járaton, akkor elengedik a pótdíjat. Az új szabályt február 1-jével kívánják bevezetni - írta a Le Parisien.

 

A légitársaság cáfolta, hogy kötelezővé tennék a túlsúlyos utasoknak egy második ülés megfizetését. Közleményük szerint már 2005 óta minden túlsúlyos utasnak javasolják egy szomszédos ülés lefoglalását 75 százalékos felárral. Az újdonság február 1-től annyi lesz, hogy ha nincs tele egy járat, akkor ezt az összeget visszatérítik azoknak az utasoknak, akik megvásárolták a szomszédos ülést. A visszatérítésre eddig ugyanis eddig nem volt lehetőség - hangsúlyozta az Air France.

Forrás: MTI
 
Cimkék
repülő, külföld, légi közlekedés, Air France
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim