Az önkormányzat közlekedési vállalata veszi át július elsejétől a helyi autóbusz tömegközlekedés működtetését a Volán társaságoktól Debrecenben - mondta Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere hétfőn, amikor bemutatta az új Volvo-buszok első darabjait.
Kósa Lajos szerint a debreceni tömegközlekedés biztosítását egy vállalatnak kell ellátnia. Ezért korábban azt tervezték, hogy az önkormányzati közlekedési céget (DKV) vagyonkezelésbe adják a Volánnak, de ez nem valósult meg. Ezután döntöttek a DKV átalakításáról, és szóba került a helyi troliközlekedés megszüntetése is.
Végül nem felszámoltunk, hanem saját erőből a troliközlekedés megújítása mellett döntöttünk, majd kezdeményeztük az államnál, hogy adja át a Hajdú Volánt az önkormányzatnak. Sajnos az állammal nem sikerült megegyezni, ezért pályázatot írtunk ki az autóbusz tömegközlekedésre - mondta a polgármester.
A közlekedési tendert a DKV Zrt. és az Inter Tan-Ker Zrt. konzorciuma, a Cívisbusz Konzorcium nyerte. A helyi autóbusz-közlekedést teljesen új, 12, illetve 18 méteres Volvo-buszokkal fogják megoldani július 1-től.
A 140 autóbuszból 100 karosszériájának a felépítését a Volvo-alvázra Székesfehérváron, az Alfa Busz Kft. telephelyén végzik. Az autóbuszok az Euro 5-ös környezetvédelmi normáknak megfelelő dízelmotorral, alacsony padlóval és klimatizált utastérrel rendelkeznek.
Kossa György, a konzorcium vezérigazgatója elmondta: a devizaárfolyamtól függően a járműpark teljes beruházása 9,5-10,5 milliárd forint között lesz, ami számításaik szerint 6-8 év alatt térül meg.
