Naponta 2 repülőjegyet sorsol ki az idei Utazás kiállítás ideje alatt a Ferihegyi repülőteret működtető Budapest Airport (BA) Zrt. a Malévvel közös játékában. A kiállításra és a BA standjára látogató érdeklődők ezen kívül egy kvízjátékban is részt vehetnek, illetve több mint 100 kedvezményes légitársasági ajánlat közül is válogathatnak.
A BA pavilonjába lépve egy mini reptéri terminálban találják magukat az érdeklődők, ahol az információs monitorok, mozgólépcső és egy hatalmas ablak fogadja az utasokat, amelyen keresztül nagyszerű kilátás nyílik a betonon álló repülőgépekre. Pontosan úgy, mint Ferihegy új, 2010-re felépülő utascsarnokában, az akár évi 15 millió utas fogadására is alkalmas SkyCourtban.
A standon a látogatók mindent megtudhatnak a 65 milliárd forintos fejlesztési tervekről éppúgy, mint a reptér szolgáltatásairól és kínálatáról. A mini terminálból egy mini repülőgépbe vezet az út, amelynek fedélzetén az Utazás kiállítás ideje alatt akciós repülőjegyek közül választhatnak a beszállók. Az Utazás kiállítás március 1-ig tart nyitva a budapesti Hungexpo vásárközpontban.
