Kikötőt fejlesztenek

Montenegro – top 3 között

2010-03-08
Montenegro – top 3 között

A „vad szépség” országát a World Travel & Tourism Council (WTTC) a világ három leggyorsabban fejlődő turisztikai célpontja közt tartja számon, s ezt az előkelő helyet, úgy tűnik, a válság ellenére 2010-ben is tartani fogja.

 

A fellendülés persze elengedhetetlen fejlesztések nélkül, s a közeljövőben történő monstre építkezésekről az Utazás Kiállításon a sajtót is tájékoztatták. A tivati öbölben közel 400 millió eurós beruházás eredményeként megépül Európa egyik legmagasabb színvonalú kikötője, a Porto Montenegro. Az Aman Resorts szállodalánc immár harmadik projektje lesz az exkluzív Aman Sveti Stefan megnyitása, de a tekintélyes Four Seasons és Kempinski láncok is nyitnak hamarosan a montenegrói tengerpartokon. A piciny ország területének 10 százalékát nemzeti parkok teszik ki, ezekben a természettel összhangban álló ökoüdülőfalvak építését tervezik.

 

Magyarországról 2005-höz viszonyítva ötször több turista érkezik Montenegróba, a tavalyi 205 ezer magyar vendégéjszakával a „fekete hegyek” országának egyik legfontosabb küldő desztinációjává váltunk.

 

 

 
Cimkék
külföld, montenegro, kikötő, fejlesztések, turisztika
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim