Teszteltük: CitizenM Amsterdam

Hotelmustra Amszterdamban

2009-02-27
Hotelmustra Amszterdamban

Egy újfajta, jövőbe mutató szállodatípus – a „fapados” dizájnhotel – első tagját izgatottan próbáltam ki Amszterdamban. A minimalizmust a dizájnnal és a high-tech megoldásokkal ötvöző CitizenM a megfizethető luxus jegyében debütált, és ahogy azt a nevében is hirdeti, az úgynevezett „mozgó városlakókat” (mobile citizen) célozza meg.

ELHELYEZKEDÉS: A szolgáltatásait szállodai csillagokkal nem kategorizáló rendhagyó hotel az amszterdami repülőtér érkezési szintjétől néhány perces sétával érhető el. A reptéri elhelyezkedés egyáltalán nem probléma, a helyi vonatoknak köszönhetően nagyjából 20 perc alatt, átszállás nélkül jutottunk el a belvárosba. A lánc terjeszkedési terveiben belvárosi célpontok is szerepelnek, hamarosan több európai nagyvárosban várják a meglepetésre vágyó utazókat.

ELSŐ BENYOMÁSOK: A hotel kívülről egy acéldobozra emlékeztet. A fotocellás bejárati ajtó mellett egy kisméretű asztalnál ül a recepciós munkatárs, mint később megtudom, őt és a CitizenM többi alkalmazottját is „ambassadornak”, azaz nagykövetnek nevezik. A bejelentkezéshez nem feltétlenül szükséges a jelenléte, hiszen a kihelyezett terminálokon név vagy foglalási szám megadásával magunk is elkészíthetjük szobakulcsunkat, akár több példányban is. A házon belüli fogyasztásokat is erre terhelik, távozáskor pedig egyszerűen fizethetők az extrák egy hitel- vagy bankkártya segítségével.

SZOBÁK: A 14 négyzetméteres szoba előzetesen parányinak tűnhet, ám a helyszínen megdöbbenve tapasztaltuk, mennyi minden férhet el ezen a kis alapterületen. Az ajtónál miniatűr fogas, a szoba közepén két „henger”: az egyik a WC-t, a másik a tusolót rejti. Zuhanyozás közben kétféle, reggeli és esti tusfürdő közül választhatunk, azonban a szoba védelmében a víz csak akkor indul el, ha a hengert tökéletesen bezártuk. Mellettük egy kisebb henger a csapnak ad helyet, alatta ötletes rekeszt biztosítva a bekészítéseknek és a szemetesnek.

A szobát szinte uralja a hatalmas ágy, amelynek aljában egy hatalmas fiókba rejthetjük bőröndünket. Ez a kényelmes, kétszer két méteres bútordarab nem csupán fekvésre való, a sok párnának nekidőlve nézhető a falra szerelt lapos televízió.
A szoba lelke a „moodpadnek” nevezett generális távirányító, amelynek segítségével lehúzhatjuk a redőnyt, állíthatjuk a világítást (nem csak erősségben, színben is), kezelhetjük a tévét és a zenelejátszót – azaz kiválaszthatjuk a tevékenységünknek leginkább megfelelő opciót vagy „hangulatot”, a romantikustól az elmélyült munkához szükségesen át a lazuláshoz illőig. Szintén ezzel az eszközzel állíthatjuk be az ébresztőt, amely mellett elaludni csak füldugóval és szemtakaróval lehetne: választhatunk emberi hang, elefántcsorda, kutyaugatás vagy egyéb zörejek közül, ráadásul a kellő időben a függöny is felhúzódik, a lámpák pedig felkapcsolódnak.

SZOLGÁLTATÁSOK: A szálloda halljában az a vendégek érzése, mintha egy gazdag barátjuk vendégházában lennének. Központi helyen található a nonstop nyitva tartó „konyha”, ahol az önkiszolgáló pultokról bármikor bármit elvehetünk, hideg és meleg ételekből hatalmas a választék, a pizzától a szendvicseken át a sushiig. A pultban tevékenykedő ambassadorok bármikor szívesen szóba elegyednek a vendégekkel, sőt maguk kezdeményezik a beszélgetéseket. Ennek köszönhetően a magányos utazó is gyorsan társaságban érzi magát, mások új barátokra tehetnek szert. Ez a laza szellem egyébként gyorsan megfertőzi a vendégeket, és éjfél körül már vidáman anekdotáznak gyerekkorukról. Mivel a konyha sosem zár be, nincs fix időpontja az étkezéseknek (ez különösen a jet-laggel érkezők számára jó hír). Nem kell aggódni amiatt, hogy esetleg lekéssük a reggelit vagy késő este vágyunk vacsorára, bármikor megtaláljuk az ízlésünknek megfelelő falatokat és italokat.

A hall két oldalán több, különböző stílusban berendezett nappali található, ahol a designbútorokban ülve olvasgathatunk (elég szép könyvgyűjteményből válogatva), tévét nézhetünk, kártyázhatunk vagy a hosszú asztaloknál barátainkkal étkezhetünk.

ÖSSZBENYOMÁS: A CitizenM igazi zsenialitása az alaposan kidolgozott részletekben rejlik. A szálloda szinte minden pontján találunk meghökkentő és humoros megoldásokat. A „ne zavarj” táblán például egy szégyenlősen törülközőbe burkolózó lány található, alatta a „ne gyere be, talán valaki meztelen idebent” szöveggel. Összegezve, a modern technikát nem kedvelők és magányra vágyók kerüljék a CitizenM rendhagyó szállodáját, mindenki másnak viszont több mint ajánlott.

Jan Plezierweg 2, 1118 BB Schiphol Airport
Amszterdam, Hollandia
Telefon: +31 (0) 85 580 1234,
Fax: + 31 (0) 85 580 7778
reservations@citizenm.com
www.citizenmamsterdamairport.com 

Forrás: Horváth Ágnes / Business Traveller Hungary
 
Cimkék
szállás, külföld, amszterdam, hotelmustra
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim