Megnyitották szerdán a pozsonyi M. R. Stefánik repülőtér új terminálját; az évi átlagban 3,5 millió utas kiszolgálására képes terminál felépítése másfél évig tartott.
Az első repülőjáratot csütörtökön reggel Kassára indították az új épületből, július elsejétől pedig az összes rendszeres járat, illetve a charterjárat is innen indul. Ideköltöztetik a repülőtér üzleti tevékenységeit is.
A régi terminál épületét részben lebontják, s részben átépítik. A munkálatokat 2012 februárjára fejezik be. Ezt követően a pozsonyi nemzetközi repülőtér évi ötmillió utas kiszolgálására lesz alkalmas. Az új terminál felépítésének, illetve a régi átépítésének költsége összesen 96 millió euró.
A pozsonyi repülőteret tavaly 1,7 millió utas vette igénybe, 23 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. Az idén a tervek szerint az utasszám a tavalyi szinten lesz.
