Gauguin a Modemben

Múzeumok éjszakája Debrecenben

2010-06-18
Múzeumok éjszakája Debrecenben

Június 19-én, a Múzeumok éjszakáján Debrecen különböző pontján számos különleges rendezvényt, tárlatot tekinthetnek meg az érdeklődők. Minden eddiginél izgalmasabb és érdekesebb programokkal várja a látogatókat a MODEM Galéria: a rendhagyó tárlatvezetések, koncertek, az épületvetítés és máglyagyújtás mellett különleges performanszok, stíluskeverések, szövegszínház és persze a gyerekprogramok szerepelnek a kínálatban. Az éjszaka műtárgya pedig egy igazi kuriózum: Paul Gauguin Fekete sertések című munkája a harmadik emeleten látható délután 3 órától hajnalig.

 

S kikkel is találkozhatnak a jegyet váltók? Többek között Lyuhász Lyácint bt.-jével, a Suburban Neon, az MNM Trió, a Maszkura és a Tücsökraj csapatával, Karafiáth Orsolyával, Rockenbauer Zoltánnal, a shakespeare-i Szövegszínházzal vagy épp Kónya Rékával. Mindehhez pedig a Zöld szamár kávézó biztosítja az energiaforrást, az utolsó vendég távozásáig (de legkésőbb hajnal 3-ig).
Lesz El Chavo-koncert: egy kolumbiai származású énekes kongával, Az év gitárosa cím tulajdonosa, egy zongorista hangmester és a többiek; olyan latin zenét, dzsesszt és swinget nyomnak, amit sokáig nem felejt el a közönség.

 

Kiállítások:
- A másik Csinszka. Márffy Ödön múzsája (a kiállítás utolsó előtti napja) – földszint
- A létezés ritmusa. Reigl Judit életmű-kiállítása (a Franciaországban élő világhírű művész nagyszabású tárlata június 17-én nyílt) – 2. emelet
- Genezis-projekt. Berszán Zsolt művei (a kiállítás utolsó előtti napja) – 3. emelet
A gyerekeket is számos programmal várják a szervezők: pl. a múzeumi játszótéren óriás labirintus lesz majd újrahasznosított anyagokból. Repülő kert címmel közös installációt is készíthetnek a kicsik és a nagyok.

 

Bővebb információ: www.modemart.hu

 

A Déri Múzeumban csak a Múzeumok éjszakáján lesz látható az az 5500 éves, rézkori maszk, melyet máig régészeti szenzációként tartanak számon. Megtekinthető egy olyan film is, amely bemutatja a látogatóknak azt a véres áldozati szertartást, melyhez ezt az unikális maszkot viselhették.

 

Programajánló:
- A Szárnyas Sárkányok 2006-ban alakult a nyírbátori Szárnyas Sárkány Hete Utcaszínházi Fesztivál hivatalos társulataként. Komédiásaik olyan zenészek, bábosok, táncosok, színészek, akik a commedia dell\' arte, az utcaszínházas hagyományok, az alternatív színházi kísérletek, és az újcirkusz eszközeit felhasználva készítik előadásaikat, az interakció eszközeivel mossák el a közönség és a színpad közötti határokat. A Múzeumok Éjszakáján az óriások csatája, Szent
- Hangtapasz koncert
- Szent Iván éji tűzgyújtás és a Hajdú Táncegyüttes műsora
- Josef és Karel Čapek: A végzetes szerelem játéka a Soltis Lajos Színház előadásában
- Felolvasószínház
- Pierro Negro zenekar a mediterrán utcazene hangulatát varázsolja Debrecenbe

 

 

Benkő Andrea és Skultéty Csaba tárlatvezetése: A „Tengerre magyar!”
Fiume magyar emlékezete című kiállításon a gyűjtő, Skultéty Csaba és a tárlat kurátora, Benkő Andrea kíséri végig az érdeklődőket, bemutatva a Szentkorona gyöngyének kulturális gazdagságát és heterogén hagyományait. A hajóládákban érkezett gyűjtemény a háromnyelvű Fiume történelmének, kereskedelmének, tengeri hajózásának és társadalmi életének magyar vonatkozásaira fókuszál, melyet a mindennapi élet dokumentumai, az iskolai értesítők, színházi plakátok, fotográfiák, részvények, számlalevelek, képeslapok, borítékok, hajó menetrendek, dobozok és könyvek prezentálnak a Múzeumok Éjszakáján utoljára, itt Debrecenben.

 

 

További információ: www.derimuz.hu

 

 
Cimkék
debrecen, modem galéris, gauguin, múzeumok éjszakája, déri múzeum
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim