Világsztárok nyomai

Csillagok Városa

2010-06-22
Csillagok Városa

A Volt fesztivál szervezői és Sopron városának vezetői szeretnék, hogy a fesztivál nemzetközi sztárjai nyomot hagyjanak a városban, ezért június 19-től Sopront a Csillagok Városává nyilvánítják. A Csillagok Városa projekt kapcsán a szervezők évente több világsztárt és unikális magyar eladót kérnek fel: 1-1 facsemetét ajándékozzanak Sopronnak, a városban pedig látványos emlékművek őrzik majd a Sopronban járt hírességek neveit és látogatásuk időpontját.

 

A projekt célja, hogy néhány éven belül Sopront Európa-szerte úgy tartsák majd számon, mint az egyetlen európai várost, ahol világsztárok “hagynak nyomot” időről-időre. A későbbiekben kiállításokon, kávéházakban mutathatók be a világsztárok soproni látogatásainak emlékei.

 

A “Csillagok Városa” projekt június 19-én indult el, amikor az OMEGA együttes tagjai ültették el az első fát Sopronban, ezzel egyidőben további négy, a tavalyi évben Sopronnak ajándékozott fa kerül elültetésre: a Limp Bizkit, az Earth Wind & Fire, a Franz Ferdinand és Révész Sándor nevében. Az ajándékozók egy-egy dedikált emléklapot is Sopronnak adományoznak.

 
Cimkék
sopron, volt fesztivál, csillagok városa
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim