A csendet, nyugalmat és jó levegőt keresők immár az őrségi Nemzeti Park területén is találnak középkategóriás szállodát.
Az ország legnyugatibb részén fekvő Vendvidéken, Apátistvánfalván (Szentgotthárdtól 8 kilométerre) május óta fogad vendégeket a megszépült, felújított Apát Hotel.
Az egykori úttörőtábor, majd turistaszálló átalakításával megnyílt szálloda húsz szobája közül 12 háromcsillagos színvonalú, zuhanyzós, színes televízióval felszerelt, a többi az egyszerűbb igényeket igyekszik kiszolgálni azzal, hogy a szobákhoz közös zuhanyzó tartozik.
Tájjellegű fogásokat is kínáló éttermük előnyben részesíti a helyben termelt alapanyagokat, s szinte védjegyként használja az őrség olyan jellemző termékeit, mint a gomba és a tökmagolaj.
Esküvőkhöz, rendezvényekhez, konferenciákhoz maximum 50 férőhelyes különterem áll rendelkezésre.
A hét hektáros őspark ölelésében fekvő szálloda a vendégek aktív kikapcsolódását kerékpárbérlési lehetőséggel, nordic-walking bot kölcsönzésével, túravezetővel segíti, a közelben lovaglási és horgászási lehetőség is kínálkozik.
A ház a következő hetekben szaunával, játszótérrel, és augusztus végére teniszpályával is bővül. A családi vállalkozásban üzemelő Apát Hotel nyitási akcióként augusztus 9-ig 10% engedményt ad a hétvégi szobaárakból, hétköznap pedig 20%-os kedvezménnyel várja a vendégeket.
További információ: www.apathotel.hu
