Első meggyfesztivál

Pándi programok

2010-07-07
Pándi programok

Július 10-én rendezik meg Pándon az első meggyfesztivált, amely a hagyományteremtés mellett gazdag gasztronómiai és kulturális programot kínál a látogatóknak.

 

A Pest megyei falu vezetése az utóbbi években ismerte fel, hogy a messze földön híres pándi meggy meghozhatja a helybélieknek is a felemelkedést. Ezért meggyfaültetési akciót szervezetek, ennek keretében eddig 150 facsemetét, ősszel további 300 fiatal pándimeggyfát ültetnek a falu utcáiba, hogy a nyár elején ide látogatók kedvükre lakmározhassanak majd e gyümölcsből.

 

Az első meggyfesztivál lázba hozta az itt élőket, a falu apraja-nagyja a jeles napra készül. Eddig több mint harmincan neveztek be a meggyeslepénysütő, és húszan a meggyes ételeket főző versenyre.

 

Minden háziasszonynak van titkos, csalhatatlanul a legfinomabb pitét varázsolni képes receptje, aminek alapján előrukkolhat majd a művelődési ház előtt zajló megméretésen. A főzőversenyen a főtt csirkehússal dúsított, tejszínes pándimeggyleves, a sültekhez passzított meggyszósz viheti el a pálmát, de sikere lehet a csokis-meggyes lekvárnak és Zila László mestercukrász ez alkalomra készülő óriás meggytortájának is - mondta a polgármester.

 

Szomjan sem maradhat senki a fesztiválon, mert itt kínálgatják majd az ország legnagyobb meggyfröccsét, a 230 literes pohárban, jégben hűtött meggybor-szóda egyveleget.

 

Az evés-ivás mellett egész nap népi táncosok, fúvósok szórakoztatják a publikumot, lesz kirakodóvásár, este pedig utcabálon perdülhet táncra a sokadalom.

 

 
Cimkék
meggyfesztivál, pánd, kultúra, gasztronómia, programok, hagyományteremtés
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim