Kultúra a szabadban

Jöjjön ki Óbudára!

2010-07-08
Jöjjön ki Óbudára!

Óbuda és Békásmegyer a nyári hónapokban idén is különösen élénk színfoltja Budapest kulturális palettájának.

 

Az Óbudai Nyár néven a harmadik kerületi önkormányzat gesztorálásával immár tíz éve jelentkező rendezvénysorozaton bárki megtalálja a kedvére valót. Június közepétől egészen szeptember elejéig – mások mellett – olyan produkciókkal találkozhat például a nagyérdemű, mint a Zichy kastély kertjében színpadra állított nosztalgikus színielőadás, melyet az Apostol együttes dalai foglalnak keretbe, vagy az Aquincumi Múzeum romkerti színpadán bemutatott, Amphitrüón 2010 című kacagtató, pajzán vígjáték.

 

A zenerajongók számára Korda György dalaitól a Benkó Dixieland Band zenéjén át a Mistery Gangig terjed a paletta, de találkozhatunk a Ghymes zenekarral és az Első Emelettel is.

 

Mindezeken túl a kerület nyitott tereivel, hangulatos tradicionális vagy éppen trendi vendéglátóhelyeivel várja mindazokat, akik az Óbudai Nyár magyar és angol nyelvű, 40 ezer példányban megjelent programfüzete alapján előre tervezhető eseményeken túl a helyi meglepetésekre is kíváncsiak. A kiadvány utolsó oldalán elérhetők a helyszínek címei, elérhetőségei, illetve, hogy hol lehet jegyet vásárolni a belépődíjas rendezvényekre.

 

További információ: www.obudainyar.hu

 

 
Cimkék
óbuda, fesztivál, kulturális programok, koncert
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim