A befogadás ünnepe

Zsidó Nyári Fesztivál

2010-07-21
Zsidó Nyári Fesztivál

A 13. Zsidó Nyári Fesztivál (augusztus 26 - szeptember 6.) programjai idén is a tolerancia, az együttélés és a befogadás jegyében zajlanak. A kulturális seregszemle elsődleges célja a magyar zsidó kultúra terjesztése, megismertetése, neves előadók közreműködésével. A zsidó hagyományok szerint már nagykorúnak számító fesztivál – a fiúkat ugyanis ebben a korban fogadja be a zsidó közösség – hivatalosan augusztus 29-én, a Dohány utcai zsinagógában Bár Micvó örömünneppel, egy rendhagyó kántor koncerttel veszi kezdetét. A hagyományosan egyhetes fesztivál idén tíz napossá bővül, augusztus 26-án, a nulladik napon, a Dohány utcai zsinagógában balkáni, zsidó és cigány népzenéből összeállított műsorral a Boban Markovics Orkestar ad koncertet.

 

A fesztivál fő színhelyei idén is az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Dohány utcai zsinagóga és a Rumbach utcai zsinagóga, ahol Dés László életműsorozata kerül fókuszba.
 

Az Urániában lép fel Csákányi Eszter Kurt Weil és Bertold Brecht esttel, Hernádi Judit „Több mint koncert” című műsorral és Horgas Eszter  „A tangó világa” című összeállítással. Ugyancsak az Urániában mutatkozik be az izraeli Beer-Sheva Színház Edit Piaf életéről szóló előadással.

 

A Dohány utcai zsinagógában a 100 Tagú Cigányzenekar, „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” című estje zsidó zeneszerzők örökzöld dallamait szólaltatja meg. Falusi Mariann és Kálmán Péter Gershwin és Bernstein műveiből ad válogatást, Chaplin zenéit pedig a Budapest Ragtime Band szólaltatja meg Szacsvai László közreműködésével.

 

A Rumbach utcai zsinagógában a kamarazene mellett a tánc és az irodalom is helyet kap. Kárászy Szilvia Kézdy György, Orbán Ottó, Lázár Ervin, Karinthy Frigyes és Zelk Zoltán verseit szólaltatja meg. Terített asztal címmel pedig modern táncszínházi előadást látat a közönség. Polgár Judit zongoraművész (Polgár László lánya) Barbara Fusch svájci énekesnővel Victor Ullmann, Mahler és Alban Berg műveiből összeállított dalesttel mutatkoznak be.  

 

A Syma Csarnokban a hasszid reggae királya, Matísyahu először lép fel Magyarországon.

 

Képzőművészeti kiállítások lesznek a Ráday Galériában, a Budapest Galériában, a Szlovák Intézetben és a Rumbach utcai zsinagógában. A Gozsdu udvarban könyv és kézműves vásárral, felolvasásokkal és bemutatókkal várják az érdeklődőket augusztus 26-30. között.  

 

A fesztiválnak tavaly 120 ezer látogatója volt, ebből 40 százalék külföldi. Egyre többen érkeznek Izraelből és tengeren túlról is.

 

A belépőjegyek már megvásárolhatók valamennyi Interticket irodában, valamint a Jewinform Herzl téri tájékoztató pontján (Dohány utcai zsinagóga előtt) és az interneten is: www.zsidonyarifesztival.hu

 

 

 
Cimkék
zsidó nyári fesztivál, budapest, zsinagóga, koncert, kulturális, örömünnep, tolerancia, befogadás, programok
Hétvége

Kézműves sörök

Terézvárosi Főzdefeszt

Nyár végi kirándulás

Megújuló Szántódpuszta

Városról városra

ABBA-relikviák

Múzeum a sztároknak

Városkép védelem

Autómentes Sopron

Kemény mag Tokióban

Kisvasút-lakosztály

Légi híradó

Belgrád diszkontja

Új Wizz Air bázis

Álomrepülés

Késik a Dreamliner

Irak a vérkeringésben

Repülővel Bagdadba

 
Kedvenc híreim