Új kerékpárút

Két keréken Békésre

2010-07-26
Két keréken Békésre

Átadták a Békéscsaba és Békés között húzódó, az egykori kisvasút nyomvonalát követő kerékpárút utolsó szakaszát.

 

A beruházás célja az volt, hogy a kerékpárt, kerekes széket használók biztonságosan és megfelelő körülmények között tudjanak közlekedni a két város között.

 

Békés és Békéscsaba együtt pályázott és nyert el 104 millió forintos vissza nem térítendő uniós és kormányzati támogatást, és a 22,1 millió forint önrészt is közösen biztosította. A beruházás eredményeként összesen 7,4 kilométer hosszúságban köti össze kerékpárút a két települést. A belterületi csatlakozó szakaszok még hiányoznak a két városban, ezeket szintén pályázatok segítségével tervezik kiépíteni.

 

Békés 2009-ben már harmadszor nyerte el a kerékpárosbarát település címet. A város lakóinak hatvan százaléka, tizenháromezer ember használ a mindennapokban kerékpárt. A belterületi kerékpárutak hossza közelít a nyolc, a külterületi utaké pedig a tizenkét kilométerhez. A csaknem húszéves Rákóczi utcai kerékpárút felújítása a napokban kezdődött el, és a tízmillió forintos munka a jövő hónap végéig elkészülhet.

Forrás: MTI
 
Cimkék
kerékpárút, békés, békéscsaba
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim