Szeptember 8-tól kötelező lesz az USA-ba érkező turistáknál a 14 dolláros beutazási díj fizetése. Ez a gyerekekre is ugyanúgy vonatkozik, és az átszálló utasokra is, mindenkire, aki nem vízummal, hanem ESTA engedéllyel kíván bejutni az országba. Aki viszont most még gyorsan szerez magának ESTA engedélyt (szept. 7-ig még ingyenes), az a következő 2 évre megtakaríthatja a beutazási díjat.
Nem számít, hogy már lefoglalt-e valaki magának egy utat vagy még csak tervezi. A kérdőív kötelező mezőinek kitöltésénél (repülő, hotel), elég ha beírunk egy lehetséges repülő járatszámot és szállodacímet.
Az ESTA beutazási engedély 2 évre érvényes, azzal a feltétellel, hogy közben az illető számára nem állítanak ki új útlevelet. Ez idő alatt többször is be lehet utazni az USA területére és a beutazási díjat sem kell újból megfizetni.
A német ADAC hivatalosan is bírálta az új turisztikai bevételforrást. Véleményük szerint itt semmilyen új ellenszolgáltatáast nem kap a turista, mindössze arról van szó, hogy Amerika a látogatói költségén akarja az államháztartását feljavítani. Az ADAC számításai szerint az USA ezzel az új beutazási illetménnyel 600 millió euro plusz bevételre fog szert tenni.
