Szeptember közepétől egy éven át biztosan zárva lesz a Déri Múzeum. Debrecen legnevesebb kiállítótere, a Munkácsy-trilógia otthona uniós pénzből kap korszerű, új ruhát.
Olyan mérvű fejlesztés, korszerűsítés vár a Déri Múzeumra, ami nem teszi lehetővé, hogy a munkálatok közben az épület vendégeket fogadjon, így egy évre bezárja kapuit.
Az Európai Unio által támogatott projekt keretében kicserélik a teljes villamoshálózatot, új ablakokat építenek be, valamint rekonstruálják a homlokzatot. A múzeumban új kiállítóterek nyílnak, valamint egy kávézót is kap a közönség.
Lakner Lajos igazgató úgy nyilatkozott, a felújítás költsége 700 millió forint, amiből 70 milliót a fenntartó megyei önkormányzat biztosított, a többit pedig egy regionális operatív program keretében, turisztikai attrakciófejlesztés címén, uniós forrásból kapta a múzeum.
A jövő őszi megnyitóra is készülnek a tervek, addigra teljesen megújulnak a múzeum kiállítóterei és tárlatai, a nyitás utáni hónapokban pedig újabb látványos időszaki kiállításokra térhetnek be az érdeklődők.
