Speciális tarifák

Leállt a Mexicana légitársaság

2010-08-29
Leállt a Mexicana légitársaság

Azt követően, hogy augusztus elején már csődöt jelentett, a hétvégén - meghatározatlan időre - be is szüntette működését a Mexicana, a legnagyobb mexikói légitársaság.

 

 

Az 1921-ben alapított - és ezzel a világ legrégebben fennálló társaságai között számon tartott - cég több mint hatvan bel- és külföldi utazási célponttal bonyolított forgalmat. A 70 repülőgépből álló légiflottával rendelkező Mexicana azt követően állt le, hogy megszakadtak a szakszervezetek és az új befektetők tárgyalásai a szanálásról.

 

 

Az észak-amerikai légitársaságok speciális repülési tarifák alkalmazásával próbálják meg pótolni a Mexicana kiesett járatait. Ugyanakkor  a mexikói közlekedési miniszter szerint a leállás még nem jelenti a Mexicana végét, a csődeljárást azzal a céllal folytatják, hogy új befektetőket találjanak, és ezzel az egymilliárd dolláros adóssággal küzdő légitársaságot végül mégis sikerüljön megmenteni.

 

 

A Mexicana - saját értékelése szerint - a repülési személyzet túl magas béreinek áldozata. A szanálásról tárgyaló reménybeli befektetők új munkaszerződések keretében jelentősen csökkenteni akarták a fizetéseket, de ez a szakszervezet ellenállásába ütközött. Sajtójelentések szerint a Mexicana pilótáinak például éves átlagban 216 ezer dolláros (mintegy 48 millió 150 ezer forint) bére volt, ezt 40 százalékkal, 127 ezer dollárra akarták csökkenteni az új tulajdonosok.

 

Forrás: Turizmus Panoráma Buletin
 
Cimkék
mexicana, légitársaság, csőd
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim