Még olcsóbbá tenné járatait a Ryanair a székek felének kiszerelésével. A korláttal ellátott állóhelyeket az egy óránál nem hosszabb távon repülő járatoknál tervezik árusítani, garantáltan egy fontért (kevesebb mint 350 forintért).
A Ryanair a Boeinggel közreműködve kiszerelné a fedélzeten lévő vécék egy részét (háromból kettőt), a továbbra is üzemben hagyott mellékhelyiséget pedig fizetőssé tenné. O\\\"Leary érvelése szerint ezzel a lépéssel hely szabadulna fel, ahová újabb hat ülés kerülhetne, 4 százalékkal tovább csökkentve az egy főre jutó repülési költségeket. A wc-használatból befolyó fejenként egy fontot a Ryanair vezérigazgatójának elmondása szerint jótékony célra fordítanák, az nem növelné a társaság bevételeit.
A Ryanair július végén lejárt pénzügyi éve során több mint 70 millió utast szállított több mint 80 százalékos kihasználtság mellett. Júliusban például az előző év azonos időszakához képest 13 százalékos forgalomnövekedést ért el, ezzel a gépein rendelkezésre álló székek 88 százalékát hasznosítani tudta.
