A gazdasági válságot Baranya idegenforgalmi szakemberei, utazási irodái is érzik: az idén nyáron már Korfura sem indulnak gépek a Pécs-Pogányi Repülőtérről, ezzel megszűnik a légikikötő egyetlen charterjárata is.
Vétek Emi, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, az egyik pécsi utazási iroda vezetője az MTI-nek elmondta: a beígért áfa-emelés, a 300 forint körüli euró, a várhatóan kevesebb utas összességében annyira negatív nyarat jelez előre, hogy az utazási irodák egyszerűen nem merik lekötni a charterjáratokat, és az ehhez tartozó szállásokat. Így az idén nyáron már Korfura sem indulnak gépek a Pécs-Pogányi Repülőtérről.
Ezzel megszűnik a légikikötő egyetlen, legalább nyáron rendszeresen közlekedő járata is. Pedig a tavalyi szezonban szinte minden korfui gép száz százalékos kihasználtsággal indult útnak. Az elmúlt két évben annyira megnőtt az érdeklődés a járat iránt, hogy rengeteg potenciális ügyfelet kellett elutasítaniuk az utazási irodáknak.
A légikikötőt működtető cég ügyvezető igazgatója, Ács Gyula az MTI-nek elmondta: jelenleg is folynak tárgyalások egyes légitársaságokkal rendszeres járatok indításáról. Hozzátette: naponta huszonöt járatot tudna fogadni a Pécs-Pogányi Repülőtér, amely egyébként minden technikai elvárásnak megfelel.
A baranyai megyeszékhely központjától nyolc kilométerre, 110 hektáros területen fekvő, több mint harminc alkalmazottat foglalkoztató reptér 1950-ben létesült, az 1960-as évek közepéig működött. Amikor megszüntették a belföldi utasszállító légi közlekedést, a létesítmény főként mezőgazdasági és sportcélokat szolgált.
A reptér korszerűsítését, kihasználtságának növelését az 1990-es években kezdeményezték Pécs és Baranya politikai, gazdasági vezetői arra hivatkozva, hogy oldani fogja a régió, de főleg a megye közlekedési elszigeteltségét, és jó hatással lesz a gazdasági fejlődésre. A légikikötőt 2006-ban kapcsolták be a nemzetközi légiforgalomba. A tulajdonosok – a megyei, a pécsi és a pogányi önkormányzat – most értékesítenék a létesítményt. Jelenleg a reptér értékbecslése zajlik.
