Bogarak, egér, patkány a konyhában

Feketelista a koszos éttermekről

2009-03-07
Feketelista a koszos éttermekről

Minden tiszta, minden szép - legalábbis a tábla szerint, amellyel Berlin Pankow nevű városnegyedének éttermeiben fogadhatják majd a betérőket. Egy úttörő kezdeményezés után - úgy tűnik - ez szükséges a potenciális vendégek megnyugtatására, s nem csak Pankowban, hanem a német főváros más negyedeiben is.

A pankowi város tanács illetékesei megelégelték ugyanis, hogy az elmúlt időszakban rendkívüli módon megszaporodtak a panaszok a vendéglők, illetve éttermek higiéniai állapotára, és elhatározták: az interneten pellengérezik ki azokat a vendéglátóipari helyeket, ahol tartani lehet attól, hogy nem csak csirke és hal, hanem patkány is lakik a konyhában. Azaz a fekete listára felkerült az adott étterem neve és címe, továbbá az is, hogy a rendelkezésre álló információk alapján az éhező milyen étvágyrontó körülményekre számíthat.

A hatóságok szerint az intézkedés célja a fogyasztók védelme. Elvégre jobb előzetesen tájékoztatni a vendégeket arról, hogy hol mire számíthatnak, és melyek azok az éttermek, ahová nyugodt lélekkel betérhetnek. Amelyek mindenekelőtt tiszták, amiből már nagy valószínűséggel következik, hogy más tekintetben is rendben mennek a dolgok. Ebből a szempontból pedig egyáltalán nem káros az, hogy az adott éttermek versenyelőnyt élveznek. A városi tanács közölte azt is: a hatósági ellenőrzésen jól vizsgázott vendéglők még egy táblácskát is kaphatnak, azzal a felirattal, hogy minden tiszta, minden szép.

Az elmúlt hónapok adatai - Pankowban mindenképp - a hatóságokat igazolták. Az éttermek több mint egyharmada ugyanis az ellenőrzés során nem felelt meg az alapvető higiéniai feltételeknek. Több esetben előfordult, hogy az ellenőrök egérbe, sőt patkányba ütköztek, a bogarak pedig már különösebben fel sem tűntek. A megromlott ételmaradékok, a rosszul működő hűtők pedig a rendszeres jellemzők közé tartoztak.

Mindennek ellenére a hatóságok csak rendkívüli esetben rendelhetik el az érintett éttermek bezárását. Ilyen esetben ugyanis az a szabály, hogy határidőt kapnak a súlyos higiéniai mulasztások - köztük a patkányok - kiküszöbölésére. Addig pedig nyugodtan fogadhatnak vendégeket, akiknek fogalmuk nincs, hogy mi szaladgál a konyhai paraván mögött.

Nem úgy, mint Dániában, amelyet most a pankowi hatóságok példaképként említenek. Dániában ugyanis az étterem falára - mégpedig jól látható helyre - ki kell függeszteni, hogy az adott vendéglő a legutóbbi ellenőrzésen milyen jegyet kapott. A különösen tiszta vendéglők pedig még egy széles mosolyú smiley-matricát is kiragaszthatnak.

Az intézkedés nagy vitát váltott ki. Egyes berlini negyedek érdeklődéssel, mások inkább felháborodással fogadták azt. A hírek szerint több étteremtulajdonos arcáról eltűnt a smiley-rendszer alapjául szolgáló mosoly.

Forrás: MTI
 
Cimkék
külföld, étterem, gasztronómia, étterem, vendéglátás, berlin, németország
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim