Újabb Malév-favorit

Heti négyszer Barcelonába

2010-11-17
Heti négyszer Barcelonába

A Malév megkezdte a jegyek értékesítését jövő évi nyári menetrendjének újabb célállomásaira. Kréta, Korfu és Burgasz után a legújabb nyári siker-célállomás Barcelona, ahová a Malév március 27-től hetente négy járatot indít, melyek kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap közlekednek majd. Repülőjegyek már foglalhatók! Barcelona a Malév negyedik spanyolországi célállomása Madrid, Malaga és Palma de Mallorca mellett.

 

 

A Malév tíz év után nyitja meg ismét barcelonai járatát a nyári szezonban. A katalán nagyváros a tengerparti nyaralóövezet közvetlen közelében helyezkedik el, s hosszú évek óta a turisták kedvelt célpontja. A Malév arra számít, hogy a magyar utazóközönség körében, a malagaihoz hasonlóan népszerű lesz a barcelonai járat. A menetrend ugyanakkor kedvező a balkáni országokból érkező átszálló utasoknak is. A légitársaság a járattól magas férőhely-kihasználtsági mutatót és több tízezer utast vár már az első évben. A Malév új járatával együtt a 2011-es nyári csúcsszezonban már hetente 19 járattal biztosít közvetlen kapcsolatot Budapest és Spanyolország gazdasági, kulturális és turisztikai központjai között (Madrid, Malaga, Barcelona és Palma de Mallorca).

 

 

Barcelona Katalónia fővárosa és egyben legnépesebb települése, valamint Spanyolország második legnagyobb városa, ahol 1,6 millióan élnek. A vonzáskörzettel együtt számolva a lakosok létszáma meghaladja a 4 milliót. Barcelona a világ leglátogatottabb városainak rangsorában a 12. helyen szerepelt és a negyedik leglátogatottabb város Európában London, Párizs és Róma után. Mindezeken túl a legnépszerűbb spanyolországi nyaralóhely, mely évente több mint 5 millió turistát fogad. Barcelona gazdasági jelentőségét jól mutatja, hogy egy főre eső GDP mutatója 44%-kal magasabb az EU átlagnál.

Forrás: Malév Zrt.
 
Cimkék
malév, barcelona, járatnyitás, nyári menetrend
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim