Idén folytatódik Nyíregyházán a városközpont rekonstrukciója. A csaknem egymilliárd forintból megvalósuló projekt keretében tavaly kiszélesedett a főtér, bővült és csobogókkal, szökőkutakkal gazdagodott a sétálóutca, valamint megnyitott az új bevásárló- és szórakoztató-központ, a Korzó.
Ebben az évben elkezdődhet a művelődési és kulturális központ korszerűsítése, továbbá megújul a műemlék jellegű Szabadtéri Színpad. Bővül a Golfközpont, ahol jelenleg egy gyakorlópálya van: 70 hektáros területen 19 lyukú pálya és kiszolgáló létesítmények épülnek.
A város kedvelt üdülőhelyén, Sóstógyógyfürdőn elindul a Parkfürdő rekonstrukciója európai uniós forrásból. Emellett egy, megjelenésében és szolgáltatásait tekintve Európában is különlegesnek számító négycsillagos szálloda építését tervezi itt egy befektetői csoport.
A kelet-közép-európai térség egyedülálló attrakciójának ígérkezik a sóstói Állatparkban, kéthektáros területen 2010-ben megnyíló Zöld Piramis. A létesítmény alján Ócenáriumot alakítanak ki, ahol átlátszó alagútban barangolhatnak a látogatók és tekinthetik meg a vizek élővilágát.
E fölött pedig egy háromszintes, 15 méter magas indonéz esőerdőház lesz, amelyben felfelé haladva a legegyszerűbb állatoktól kezdve lehet megismerni a legfejlettebb emlőst, a gorillát. A város azt reméli, hogy a látványos beruházásnak köszönhetően a park látogatottsága a jelenlegi évi 300 ezer főről félmillióra is felmehet.
