A világ legnagyobb termálfürdője Kínában

Magyarok építhetik a gigafürdőt

2009-03-10
Magyarok építhetik a gigafürdőt

A kínai Holt-tengernek is nevezett sóstó környékén épülő termálvizes fürdő kialakításában, illetve egy szállodafejlesztésben is részt vehet egy magyar cég, amelyet most arra is felkértek, hogy vegyen részt a világ legnagyobb - Pekingben megépülő - fürdőjének megépítésében is.

A vízgazdálkodási és turisztikai beruházások területén Magyarországon piacvezető Aquaprofit Zrt. több termálvízzel, ivóvízzel és ásványvízzel kapcsolatos kínai fejlesztéshez csatlakozhat a februárban, a Távol-Keleten járt magyar környezetvédelmi delegáció tárgyalásainak köszönhetően - mondta Nádasi Tamás, a társaság elnöke.

Az egyik jelentős beruházás egy nagy termálvizes fürdő fejlesztése a kínai Holt-tengernek is nevezett sóstó környékén. A fejlesztéssel kapcsolatban az Aquaprofit Zrt. szándéknyilatkozatot írt alá a kínai féllel. A fővároshoz közeli fürdőépítés mellett egy gyógyászati központ és egy szállodakomplexum kialakításában is segítséget nyújthat a magyar cég, köszönhetően többek között a hasonló adottságokkal rendelkező, erdélyi Medve-tó fejlesztésében szerzett tapasztalatainak.

Mindemellett egyeztetések folynak a Peking korábbi nehézipari övezetében található Sicsingsan kerület vezetőivel is, akik teljes funkcióváltást határoztak el, így rekreációs és jóléti szolgáltatások fejlesztésébe kezdtek. Szóbeli felkérést kaptak még többek között a világ legnagyobb - tervezés alatt álló - termálvízfürdőjének fejlesztési munkáira is, ami szintén Pekingben valósulhat meg.

Forrás: MTI
 
Cimkék
külföld, kína, peking, wellness, fejlesztés, szállás,
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim