A Korean Air (KE) bejelentette, hogy idén májusban indítja el első Airbus A380-as járatait, ahol a gépek teljes felső fedélzetét kizárólag a Business Class utasok számára tartják fenn. Itt összesen 94 darab, 188 cm-es ággyá alakítható ülést helyeznek el, melyek mérete és egymás közötti távolsága gyakorlatilag már a First Class szolgáltatásokhoz közelít.
Az utasok kényelme érdekében a Korean Air lesz a világon az első légitársaság, amelyik mindössze 407 személyes változatban üzemelteti majd az A380-ast, amely egyébként több mint 500 utast szállíthatna. A gépek első részében 12 First Class „kabin” várja a tehetősebb utasokat, míg a turista osztályon 301-en foglalhatnak helyet. Utóbbi esetében a székek közötti távolság is az átlagosnál viszonylag nagyobb, 92 cm lesz.
A Korean Air eddig tíz darab A380-ast rendelt, melyekből ötöt még idén, a többit pedig 2014-ig szállítja le az Airbus gyár. A gépeket kezdetben viszonylag rövidebb útvonalakon, Japánba és Kelet-Ázsiába közlekedtetik, de augusztustól fokozatosan beállítják az új típust az egyesült államokbeli és európai járatokra is.
