Március 18-án nyílik a Néprajzi Múzeumban a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Liszt Ferenc és a „czigány zene” című időszaki kiállítás, amelyet a nagyközönség péntek délután 14 órától tekinthet meg, s amely az idei Tavaszi Fesztivál megnyitója is egyben.
Az időszaki kiállítás a múzeum négy helyszínén, egymáshoz lazán kötődő terekben látható.
Az egyikben a zene- és tánctörténet értelmezése kap helyet, Liszt Ferencnek és kortársainak idézetei, korabeli ábrázolások, litográfiák és nyomatok, kották és kottakiadványok előlapjai segítségével. Mindezt élményszerűvé teszi a három zenehallgató fülke, melyben verbunkosok, csárdások s az ezek inspirációit őrző Liszt-művek válogatása hallgatható. A kiállított hangszerek a 19. század elejének, illetve végének cigányzenészek által használt zeneszerszámait idézik.
A másik térben a képzőművészet 19. század közepéig tartó időszakára jellemző cigányképet bemutató fontos alkotások láthatók. Az első emeletre felvezető lépcsőházban és az emeleti folyosón a 19. század közepének, második felének festményeiből és azok nyomataiból, metszeteiből, a nemzeti romantika parasztábrázolásainak kisebb gyűjteménye látható.
A harmadik tér az első emeleti körfolyosó végén lévő vetítő, ahol a kiállítás témájához kapcsolódó filmeket mozikörülmények között tekinthetik meg az érdeklődők Liszt Ferencről (Szerelmi álmok, rend.: Keleti Márton, 1972; Liszt Ferenc, rend.: Szinetár Miklós, 1982) és Czinka Pannáról (Cinka Panna, rend.: Dušan Rapoš, 2008).
A negyedik tér az első emeleti körfolyosónak az állandó kiállítás előtti része. Itt olyan 19. századi néprajzi (elsősorban pásztorművészeti) tárgyakat állítottak ki amelyeken mulatozó, táncoló parasztok és zenélő cigányok stilizált életképei láthatók. A diavetítő programban híres cigányzenészek és budapesti cigány zenészeket foglalkoztató vendéglátó helyek képeit lehet megtekinteni (www.neprajz.hu)
Információk a Tavaszi Fesztivál eseményeiről: www.btf.hu
