ELHELYEZKEDÉS: A városközpont közelében működő szálloda a Ringtől rövid sétányira található, a Belvedere palota mellett, a tömegközlekedési eszközök alig két perc alatt elérhetőek innen.
ELSŐ BENYOMÁSOK: Impozáns bejárat, tágas, kellemes lobby fogadja az épületbe érkezőt. A személyzet udvarias, rugalmasságuknak köszönhetően a kezdeti rossz szájíz is hamar elmúlik.
SZOBÁK: A szerzőt a balszerencse a szobáig kíséri: az ajtó csak a kártya többszöri bedugása után nyílik, ez a helyzet az árammal is, a folyékony szappan tartója sincs feltöltve. Kártyacsere a recepción, majd vissza a szobába, ahol kiderül, hogy a látszattal ellentétben a fürdőszobából nem hiányzik a WC, csak egy tolóajtó mögött rejtőzik a bidével együtt – utóbbin kézmosószappan is van! Immár bosszúság nélkül élvezhető a tágas szoba, melyet elegáns, minimalista stílusban rendeztek be. Külön örömömre szolgál a kitűnő világítás, azt viszont nehezményezem, hogy a televízió 40 csatornáján egy magyar adó sem fogható. A fürdőszoba felszereltsége a csillagszámnak megfelelő, még fésűt is kapunk. A minibár árai is a csillagokat tükrözik: egy 0,33 deciliteres dobozos Heineken 5,2 euróba, a 0,25-ös ásványvíz 2,6 euróba, az üdítők 3,6 euróba kerülnek.
SZOLGÁLTATÁSOK: A tökéletes kikapcsolódásra a harmadik emeleten kialakított „Vital Bereich” szolgál, ahol a fitnessgépek, a gőzfürdő és a szauna kapott helyet. Internet-csatlakozási lehetőség minden szobában van, a lobbyban internet sarok is a vendégek rendelkezésére áll. A közösségi terekben drótnélküli internet elérhetőség is működik, több helyre ingyenes újságokat tettek ki, a garázsért viszont fizetni kell. A Prinz von Savoyen étterem kínálatát csak reggeli alatt volt alkalmam kipróbálni, akkor viszont nívós volt: a hideg és meleg ételek széles választékát kínálta, a sárgadinnyétől a lazacig. A 309 szoba között vannak nem dohányzók és akadálymentesítettek is, az üzletemberek részére pedig „meet & sleep” business lakosztályokat alakítottak ki. Az ő ellátásukat szolgálja a panorámás Executive Lounge, valamint több szeminárium terem is. Nagyobb összejövetelek a legfeljebb ezer fő elhelyezésére alkalmas nagyteremben tarthatók.
ÖSSZBENYOMÁS: A nagykövetségi negyedben fekvő, az egykori osztrák állami nyomda épületében kialakított hotel jó választás mind a bécsi belváros turisztikai látványosságaira kíváncsi turisták, mind az üzleti tárgyalásokra, eseményekre ideérkező üzletemberek számára. A szálloda nívóját garantálja az is, hogy a vezető osztrák szállodalánc, az Austria Trend hálózatához tartozik. A törzsvendégprogramhoz kedvet csináló ismertető füzetből pedig az is kiderül, hogy a lánc 19 bécsi szállodája között ez a magasabb szintű kategóriát képviseli.
Rennweg 16., 1030 Wien
Tel: +43/1/206-33-0
Fax: +43/1/206-33-9210
savoyen@austria-trend.at
www.austria-trend.at/sav
