Leonardo da Vinci találmányainak Megyeri János által elkészített rekonstrukciói is helyet kapnak a Hit és Egészség európai uniós turisztikai projekt keretében megújuló Nyírbátor várostörténeti sétányán. A Nyírbátor önkormányzata és három történelmi egyház összefogásával elindult Hit és Egészség program egyedülálló Magyarországon, hiszen egyszerre célozza meg a vallási és gyógyturizmus fejlesztését. Aprojekt során már megújult a máriapócsi görögkatolikus templom és nemzeti kegyhely, illetve Nyírbátorban átadták az újonnan épült Sárkány Wellness és Gyógyfürdőt, továbbá a Báthori várkastélyban létrehozott történelmi panoptikumot.
A várkastély a városhoz és a Nyírbátort egykor birtokló Báthori-családhoz kötődő legendákat eleveníti meg 45 figura segítségével, többek között azt a - Báthori-címerben is továbbélő - eredetlegendát, mely szerint a família őse, Gutkeled nembeli Vid győzte le az Ecsedi-lápban tanyázó félelmetes sárkányt.
Az EU-s projekt segítségével megújuló minorita templom és református templom között kap helyet az a várostörténeti sétány, melyen a Nyírbátor történetét felidéző szobrok mellett a Leonardo-rekonstrukciók is láthatók lesznek. A reneszánsz művész és tudós találmányainak Magyarországon mindeddig egyedülálló reprodukciói a Báthoriak korát kívánják európai kontextusba helyezni, egyben a nemzetközi közönség figyelmét is felhívni a városra.
A nyírbátori minorita templomot és református templomot összekötő, 400 méteres várostörténeti parkban Leonardo találmányai közül egy óriás számszeríj, egy körágyús harckocsi, egy "spirálkopter", egy mozsárágyú, egy siklószárny, valamint a mester képmása lesz látható.
A projekt hivatalos dalát - a reneszánsz egyik legnagyobb lantművész- és zeneszerző "sztárja", John Dowland My Lady Hunsdon's Puffe című almainjának motívumait felhasználva - Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes frontembere alkotta meg.
A szabolcsi település megújult minorita templomát május 14-én, a várostörténeti sétányt május 28-án, majd másnap a projekt záróeseményeként a felújított ferences templomot adják át.
