Konténerből promóznak

Szingapúr a világ körül

2011-07-14
Szingapúr a világ körül

Útjára indult a Singapore Takeout elnevezésű mobil kifőzde, mely a következő egy évben a világ 9 nagyvárosában tűnik majd fel. Az állami akció első állomása London volt, a következő Párizs, július 15-től pedig Moszkvában nyílik le a konténer ajtaja. Szingapúr ezzel a mobil konyhával kezd marketing akcióba, mely hagyományos ételeiken keresztül hivatott öregbíteni az ország hírnevét.

 

 

A konténer roadshow június 9-én indult útjára Londonból, onnan egyből Párizsba ment zovább, s a következő 12 hónapban a világ 7 különböző nagyvárosában tűnik majd fel a Singapore Takeout, Moszkvától egészen Sydney-ig. Budapestet és a környező fővárosokat sajnos elkerüli a mobil kantin.

 

 

A projekt három szervezet együttműködéséből jött létre, a külkereskedelem fejlesztéséért felelős állami szerv, az International Enterprise Singapore, az idegenforgalommal foglalkozó Singapore Tourism Board és az állami gazdaságfejlesztési szervezet, a SPRING Singapore részvételével.

 

 

A kampánynak a konténeren túl más elemei is vannak, itt lehet említeni például a „Globális Séftőzsdét”, melynek keretében a helyi mesterek és szingapúri szakácsok cserélnek eszmét,  továbbá a potenciális szingapúri beszállítókkal, alapanyag gyártókkal is megismerkedhetnek majd a roadshow állomásain.

 

A MENETREND:
London (2011. június 9-11.)
Párizs (2011. június 30. – július 2.)
Moszkva (2011 július 15-17.)
New York (2011. szeptember 16-18.)
Hong Kong (2011. november 10-12.)
Shanghai (2011. december 1-3.)
Delhi (2012. január 13-15.)
Dubai (2012. február 19-20.)
Sydney (2012. március 30. – április 1.)

Forrás: octogon.hu
 
Cimkék
szingapúr, singapore takeout, konténer roadshow
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim