Rendhagyó szertartás ezer euróért

Boldogító igen Júlia erkélye alatt

2009-03-15
Boldogító igen Júlia erkélye alatt

Míg a halál el nem választ - talán sehol sincs akkora súlya az esküvői ceremónia e mondatának, mint éppen Shakespeare romantikus hősének, Júliának a házában, amelyet esküvői helyszínné kívánnak változtatni a veronai városvezetők.

Verona világszerte a szerelem városaként ismert. Örökségünk ez a ragyogó hírnév és élni is akarunk vele - jelentette ki Daniele Polato, a javaslatot tevő városi hivatalnok. Az ötlet annak az átfogó kampánynak a része, amellyel Verona erősíteni akarja a William Shakespeare dámája nyomán róla kialakult romantikus város képét.

Az elképzelések szerint - a bürokrácia malmainak fürgeségétől függően - talán már áprilistól fogadhatnák a házasulandókat, akik nemcsak a város szívében fekvő Capulet-házban mondhatnák ki a boldogító igent, hanem akár éppenséggel Júlia erkélye alatt is, ahol Rómeó vallott szerelmet imádottjának.

A romantikus szertartásnak azonban meg is kérik az árát. A veronaiak életét 600 euróért (178 ezer forint) kötik majd össze a patinás falak között, míg az Európai Unión kívüliek, akik nem élnek a városban, ezer eurót (csaknem 300 ezer forint) is fizethetnek.

A XIV. századi Casa di Giulietta (Júlia háza) a város idegenforgalmának egyik legvonzóbb helyszíne, évente 1,2 millió turista zarándokol el hozzá. Az épület a Capello családé volt, akiket a hagyomány a Shakespeare-mű Capuletjeivel azonosított.

Forrás: MTI
 
Cimkék
külföld, olaszország, verona, program, esküvő
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim