Augusztus 25-től négy napon át 100 féle sörrel, utcabállal, színes programokkal, koncertekkel várja a sörkedvelőket az első Budavári Sörfesztivál . Köles, banános, barna, vörös, szűrt és szűretlen fajtákat, magyar, cseh, német, angol, ír és belga márkákat, valamint kézműves sörkülönlegességeket lehet kóstolni.
A hagyományteremtő jelleggel megrendezésre kerülő fesztivál specialitása, hogy nagy gyártók és forgalmazók közkedvelt hazai és nemzetközi sörmárkái, valamint kevésbé ismert kis hazai sörfőzdék termékei egyszerre lesznek jelen. A sörbarátok nem „csupán” kóstolhatják majd a számtalan féle folyékony kenyeret, de egy látványos bemutató keretében, folyamatában is megtapasztalhatják, miből és hogyan készül a sör.
Összesen nyolc hazai kis kézműves sörfőzde mutatkozik be, köztük a Rotburger családi látványsörfőzde, a Gyertyános Sörfőzde és a Kaltenberg Sörház.
Egy másik sörgyártó cég kiképezi a csapolás iránt érdeklődő látogatókat, akik egy kis előképzés után élesben is kipróbálhatják tudományukat.
A sörök kóstolására és fogyasztására betétdíjas, egyedi üvegkorsó szolgál majd (0,4 L, 600 Ft), amelyet igény szerint a látogatók hazavihetnek az esemény után, de vissza is válthatják azt.
A vendégek belépőjegyükért egy korsó sört is kapnak.
A részletes és folyamatosan bővülő sörlista, illetve a négy nap zenei és egyéb programjai részletesen megtalálhatók a fesztivál honlapján: www.budavarisorfesztival.hu
