Drakula és diktatúra

Attrakciók a szomszédban

2011-09-01
Attrakciók a szomszédban

Vörös és Drakula-körutat alakít ki a turisztikai minisztérium, hogy minél több turistát csalogasson Romániába. A Vörös körút a kommunista diktatúra emlékeit kötné össze.
„Turisztikai szempontból fantasztikus dolog kiaknázni azokat a helyeket, ahol Kelet-Európa utolsó diktátora élt. Megvan a hely, ahol lelőtték. Megőrizték a falat is, mi pedig meg akarjuk mutatni, hogy hol végezte a Ceauşescu-házaspár. Mint ahogy az is nagy érdeklődésre tarthat számot, hogy hol éltek” – részletezte a román tárca.

 

 

Az emberekben „valamelyest elmúlt a méreg” a diktatúra iránt, miközben a külföldi turisták érdeklődéssel kereshetik fel a diktátorhoz kapcsolódó emlékeket, csak a történetet jól el kell adni. A turisztikai minisztérium szerint lehet számítani kínai érdeklődőkre is, akik máshol is felkeresik a hasonló vörös körutakat.

 

 

 

A körút érintené Scorniceştie-t, Nicolae Ceauşescu szülőfaluját, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága bukaresti székhelyének erkélyét, ahonnan a diktátor utolsó beszédét elmondta, a doftanai börtönt, ahol fiatalkorában ült, az egykori elnöki rezidenciának otthont adó fővárosi Primăverii negyedet, valamint a târgovişte-i falat, amely előtt a diktátor-házaspárt 1989 decemberében kivégezték.

 


Forrás: www.kronika.ro
 
Cimkék
románia, drakula, ceauşescu, diktatúra
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim