Az Olaszországban vonatra szállók a jövőben már választhatnak is a nagysebességű vasúti szolgáltatások között: az állami Eurostar Italia mellett ugyanis a magántulajdonban lévő Nuovo Transporto Viaggiatori (NTV) cég is szupervonatokat indítana.
Az NTV új, Italo névre keresztelt járata a tervek szerint 2011-ben indulna el, és három útvonalon közlekedne: Torino és Salerno között Róma és Nápoly érintésével, Róma és Velence között Firenze és Bologna érintésével, illetve Róma és Bari között.
Ezen kívül elindítanának egy Milánó-Róma járatot is, amely megállás nélkül három óra alatt tenné meg az utat. Az NTV 2015-re már naponta 30 ezer utassal tervez.
Az állami rivális, az Eurostar Italia jelenleg több útvonalon is közlekedteti a Freccia Rossa, azaz a Vörös Nyíl névre keresztelt szupervonatát, amely a Milánó-Róma utat három és fél óra alatt teszi meg.
