Lezárult a másfél éves vita

Szabad a sétány Szemesen

2009-04-01
Szabad a sétány Szemesen

Szabad az út a keleti mólóra Balatonszemesen. A Balatoni Hajózási Zrt. tegnap lebontotta a balatonszemesi vitorláskikötőt elzáró kaput. Másfél évnyi vita- és egyeztetéssorozat ért ezzel véget.

A szemesiek 2007 augusztusa óta tiltakoztak az ellen, hogy a rendezési terv értelmében a közforgalomtól el nem zárható parti terület megközelíthetetlen a helyiek és a nyaralók számára. Tavaly nyáron a falubeliek és üdülőtulajdonosok utcai demonstráción hangosan követelték a kapu lebontását, és a keleti mólóra vezető sétány szabad használatát. Nem sokkal ezután a balatonföldvári építési hatóság, majd a határozatot megerősítő államigazgatás hivatal is március 31-éig adott határidőt a hajózási társaságnak a kikötő bejáratánál lévő beléptető kapu áthelyezésére.

A kapu keddi elbontása után a cég a mólóval párhuzamosan, hosszirányban épít ki új beléptető rendszert. A Balatoni Hajózási Zrt. műszaki igazgatója, Lain Ferenc elmondta: a kapu áthelyezésével megváltozott a kikötő komfortfokozata, hiszen például a vizesblokk közterületre került. A változással néhány bérlő nem értett egyet, így más kikötőben kerestek helyet vitorlásuknak.

Forrás: www.sonline.hu
 
Cimkék
balaton, balatonszemes, vitorlás, kikötő, móló, hajózás
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim