Szerda délelőtt Szarvason, a Körösvölgyi Látogatóközpontban tartották a Körös-Maros Nemzeti Park szezonnyitó ünnepségét. A látogatóközpontban Jégkorszak címmel egy különleges kiállítás nyílt, melyen életnagyságban — preparátumok formájában — láthatjuk olyan sokezer évvel ezelőtt élt állatok egy-egy példányát is, mint a mamut vagy a kardfogú tigris.
Körösvölgyi Látogatóközpontban június végéig látható a Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című vándorkiállítását. (A kiállítási anyag első vidéki állomása Szarvas). A felnőttek és a gyermekek számára egyaránt sok ismeretet kínál a tárlat, mely a Föld 4,6 milliárd évnyi történetének utolsó 150 ezer évét tárja elénk egy rövidfilm és sok-sok régészeti lelet, valamint életnagyságú állatpreparátumok segítségével. A tárlat június végéig látható Szarvason.
Ugyanezen időpontig látható az Átalakuló világunk címet viselő, szintén új kiállítás, melyet Dévaványán, a nemzeti park Réhelyi Látogatóközpontjában nyitottak meg szerdán. Réhelyen állatsimogatásra is lehetőség nyílik, s bepillanthatunk a túzokok világába.
A KMNP idei programjai közül kiemelkedik a július 27-én kezdődő Magyar Nemzeti Parkok hete, a szeptember 19-i X. Fehér-tó napja, valamint egy közeli, izgalmasnak ígérkező éjszakai program, a Fülemülék éjszakája. Ekkor (május 2-án éjféltől) zoológus szakvezető segítségével meghallgathatjuk, hogyan énekelnek a fülemülék a szarvasi Anna-ligetben.
