A Malév regionális flotta-átalakítási programjának keretében csütörtökön megérkezett Ferihegyre a légitársaság második, HA-LQC lajstromjelű Q400-as repülőgépe, melyet májusban újabb két repülőgép követ.
Ennek köszönhetően a Malév a nyár elejétől már összesen négy, rövid- és középtávú forgalomra ideális, csendes, gyors, költséghatékony, valamint környezetbarát Q400-as légcsavaros repülőgépet üzemeltet majd.
A Malév a légiközlekedési iparág legújabb kihívásaira válaszul döntött a Q400-as típus bevezetése mellett. A légitársaság regionális – F70-es és CRJ-200-as típusokból álló – gépparkját cseréli le a Q400-as repülőgépekre.
A rövid és középtávú útvonalakra optimalizált, maximum 2.400 km hatótávolságú Q400-as gépek egyensúlyt biztosítanak az utaskényelem, a gazdaságos üzemelés és az alacsonya környezeti terhelés között. A jelentősen alacsonyabb üzemanyag-felhasználásnak köszönhetően a Q400-as repülőgépek egy székre számolt üzemeltetési költségei a legkedvezőbbek a regionális repülőgépek piacán, 30%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a hasonló kategóriájú sugárhajtású repülőgépek.
A Bombardier Q400-as flotta ez idáig több mint 1.6 millió repült óráját és 1,8 millió leszállását jegyezték be a fedélzeti naplókba. A típus iránti nagy igényt mutatja, hogy jelenleg több mint 300 megrendelés vár teljesítésre. A Malév a világon a 25. légitársaságként üzemelteti ezt a típust.
