Kiállítás-előzetes

Hó, wellness és lovak

2009-05-23
Hó, wellness és lovak

2009. november 6-8. között Hó-Show+ néven, sport, kaland és élmény napok alcímmel várja a turisztikai szakmát és a közönséget a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont téli sport kiállítása.

A rendezvény – a piaci igényekhez igazodva – három naposra rövidült és kibővült tematikával várja a kiállítókat. Ezentúl a téliek mellett az extrém és outdoor sportok képviselői is bemutatkoznak, valamint a fotózás témaköréhez kapcsolódó kiállítókat is várják. A rendezvény szakmai partnerei a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége, a Magyar Sí Szövetség, a Magyar Síakadémia, a Síoktatók Magyarországi Szövetsége és az Iskolai Síoktatók Egyesülete. Médiapartnere a Síelők.hu.

Az egyidejűleg megrendezett Spa&Wellness Egészség, Turizmus és Életmód kiállítás egyik idei újdonsága, hogy nevéhez méltóan három téma köré csoportosították a szervezők a rendezvény tematikáját. Az idei kiemelt téma a mozgás. A kiállítás mellé állt Béres Alexandra fitnesz bajnok is, akitől a téli sportok sem állnak távol, hiszen curling magyar bajnok és hobbija a síelés. A kiállítás szakmai partnerei a Magyar Turizmus Zrt. és az IWI (International Wellness Institute), akik ismét konferenciák és előadások szervezésével várják majd a szakmai érdeklődőket.

A Hó-Show+ és Spa&Wellness kiállításokkal egy időben rendezik meg továbbá az Equifest Nemzetközi Lovas Fesztivált és Kiállítást, illetve a Horse Evolution című lovascirkusz produkciót. Mindemellett a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont idén is helyet ad egy nívós fitness eseménynek is a kiállítások idején. A három napos eseménycsokorra a szervezők közel 30.000 látogatót várnak. További részletek: www.hoshow.hu , www.spahungary.hu

 
Cimkék
kiállítás, wellness, lovas turizmus, sí
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim