Nem rendeznék meg Magyarországon a Forma-1 Magyar Nagydíjat, ha az a Pénzügyminisztériumon (PM) és az Önkormányzati Minisztériumon múlna - írja a Világgazdaság.
A lap a birtokába jutott munkaanyagokra hivatkozva azt írja, hogy a szűkös központi források és az emelkedő jogdíjak miatt nem támogatná a két tárca a nagydíj futamainak megrendezését 2012-2016 között.
A Világgazdaság úgy tudja, hogy a forint gyengülése miatt idén az előirányzott 3,14 milliárd forintnál 1,74 milliárddal kerül többe a magyar államnak a futamok megrendezése. Ezt a PM a központi tartalék terhére biztosítja, márcsak azért is, mert a jogdíjat akkor is ki kell fizetni az elkövetkező két évben, ha lemondaná a futamokat.
Jövőre 22,05 millió dollár a fizetendő összeg, annak kifizetéséhez az önkormányzati tárcának mintegy 2 milliárd forinttal több forrással kellene rendelkeznie a tervezettnél.
