A belföldi vendégek már több mint 1500 olyan üdülési csekk elfogadóhelyet kereshetnek fel, ahol számukra utalványukat nem csupán beváltják, hanem extra szolgáltatásokat, árkedvezményeket, ajándékokat is biztosítanak.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2008 elején indította el akcióját arra buzdítva az elfogadóhelyeket, hogy az üdülési csekk névértékén felül kínáljanak pluszjuttatásokat. A partnerek kapva kaptak az alkalmon és eddig másfél ezer szállásadó, étterem, utazási iroda, egészségügyi, kulturális vagy sportszolgáltató, vagy éppen kölcsönző cég tette meg akciós felajánlását.
Ennek fejében a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány marketing segítséget nyújt a főszezonra megjelenő Üdülési Csekk Plusz kiadvánnyal, amely hiánytalanul tartalmazza az akcióhoz eddig csatlakozott üdülési csekk elfogadóhelyeket. A kiadvány ingyenesen elérhető a Nemzeti Üdülési Szolgálat ügyfélszolgálatain, illetve számos Tourinform irodában.
A csekk elfogadóhelyek száma idén már meghaladja a 12 ezret, és az első félévben egymillió embernek 33 milliárd forint értékben vásároltak a munkáltatók üdülési csekket. A kormány számításai szerint év végéig kétmillióra nő a csekkel jutalmazott munkavállalók száma. Jövő január 1-jétől azonban az üdülési csekk adómentessége megszűnik, és a minimálbér összegéig 25 százalékos adó terheli majd.
