Húsz hajóban 58 rendőrrel

Vízi razzia indul a hazai folyókon

2009-07-10
Vízi razzia indul a hazai folyókon

Fokozott ellenőrzést tart a vízirendőrség a Dunán, a Velencei-tavon és a Tiszán, elsősorban az ittas hajózókat és a lopott hajókat, alkatrészeket keresik - közölte Tóth Zoltán, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.

A kapitányságvezető, aki az Aquapol európai vízirendészeti szervezet 2009-es elnöke is egyben - elmondta: az ellenőrzést összehangolják az Aquapol szervezetébe tartozó országokkal, így Európában 13 országban tartanak hasonló akciót vasárnapig.

Az eddigi eredményekről annyit közölt: egy holland hajó esetében merült fel, hogy a jármű lopott, de ezt még vizsgálja a rendőrség. A hajót - amelyet egy bolgár állampolgár vezetett - a mohácsi határátkelőnél tartóztatták fel.

Tóth Zoltán felhívta a figyelmet arra: bár az idén még nem okozott problémát az ittas vezetés a vizeken, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a balesetek mintegy felénél az alkohol a kiváltó ok.

Az akcióban 20 hajóval 58 rendőr vesz részt, továbbá bekapcsolódnak az ellenőrzésbe a társhatóságok (vám- és pénzügyőrség, munkaügyi felügyelőség) munkatársai is.

Az Aquapol, amelyet 2002-ben hoztak létre, 13 ország vízirendészeti szerveit fogja össze; Magyarország 2005-ben csatlakozott a szervezethez. Az idén négy fokozott ellenőrzést hajtanak végre, egyebek mellett a Dunán, s ezekben - a szervezet elnöki tisztségét 2009-ben betöltő - Magyarország is részt vesz.

Fotó: kisalfold.hu

 

Forrás: MTI
 
Cimkék
vízi razzia, rendőrség, duna, tisza, velencei-tó
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim