Nemzetközi előrejelzés

Hanyatlik a felsőkategóriás légi utazás

2009-02-19
Hanyatlik a felsőkategóriás légi utazás

A IATA (Nemzetközi Légügyi Szövetség) szerint a first és business osztályok foglaltsága decemberben kétszámjegyű, 13,3 százalékos csökkentést mutatott, és a kilátások ugyanilyen rosszak az év első néhány hónapjára.

Az útvonalak tekintetében az észak-atlanti járatokon 8,8, a csendes-óceániakon 19,7 és a dél-amerikai összeköttetéseken 6,9 százalékkal esett vissza a foglaltság, a legnagyobb zuhanás az ázsiai piacon következett be, ahol egy év alatt 25,1 százalékot zuhant a mutató. Az év egészét tekintve azonban a „felsőkategóriás" repülés 2,8 százalékot veszített népszerűségéből.

A turistaosztályú utak ennél kisebb mértékben, globálisan csak 5,3 százalékkal csökkentek decemberben, a novemberi 6 százalékos esést követően, ez azonban a IATA szerint csupán a korai foglalásnak köszönhető, hiszen az év végi utakat jellemzően már hónapokkal korábban lefoglalják.

Az előrejelzést illetően azonban nem túl optimista a szervezet, amely szerint ez még mindig nem jelenti a gödör alját, és év elején még rosszabb hónapok következhetnek.

 

Forrás: MSNBC
 
Cimkék
légiközlekedés, gazdaság, légitársaság, külföld
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim