Egy csaknem három méter magas falóval együtt érkezett a Miskolci Kocsonyafesztiválra Geszti Péter, a Nemzeti Vágta kreatív igazgatója. A különleges faparipát a borsodi megyeszékhelyen, a Hősök terén állították fel.
A hatalmas faszobrot – amelyet Szabó Gábor Miklós készített –, a Fővárosi Állat- és Növénykertből szállították Miskolcra. A Nemzeti Vágta egy tavaszi hadjáratot indít, ez azt jelenti, hogy felkeresik a nagyobb és kisebb vidéki településeket, hogy népszerűsítsék a május végén, június elején megrendezendő eseményt. A Miskolci Kocsonyafesztivál különösen fontos és érdekes rendezvény, hiszen hasonlóképp a Nemzeti Vágtához, a kulturális értékeket és a hagyományt jeleníti meg - mondta Geszti Péter.
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Kocsonyafesztivált, a rendezvény-kavalkád felvezető programsorozata már jó pár hete megkezdődött, a nyitórendezvényt pénteken tartják. A vasárnapig tartó események számos érdekes programot, felejthetetlen élményeket, illetve sportolási lehetőségeket nyújtanak a városlakóknak és a Miskolcra érkező vendégeknek.
