Kutatási eredmények

Egészségügyi ártalmak a fedélzeten

2009-02-19
Egészségügyi ártalmak a fedélzeten

Amerikai kutatók szerint az egyre hosszabb távú repülőutak és a légi közlekedésben részt vevő növekvő számú idős ember miatt sokasodnak a levegőben az egészségügyi problémák.

A vérrögöktől az influenza-járványokig terjedő veszélyekkel a hatóságoknak is tisztában kellene lenniük, emellett az idősebb korosztály gyakorta már meglévő betegségekkel indul útnak – figyelmeztetnek a tanulmány készítői.

Már korábban elemzések sokasága mutatott rá a repülés, illetve a mélyvénás trombózis, valamint a következtében kialakuló tüdőembólia között, ami akkor történik meg – és akár végzetes is lehet – ha a láb vénáiban kialakuló vérrög a tüdőbe jut. Ennek elkerülése érdekében az orvosok sok folyadékot, az ülőhelyzet gyakori változtatását, sétát, némi tornázást, valamint kompressziós zoknik használatát javasolják, hiszen a trombózis kialakulása elsősorban a mozgáshiánnyal függ össze.

Mi több, a turistaosztály utasainál gyakoribb ez a probléma, mint a kevésbé zsúfolt businessen utazóknál. A legnagyobb kockázatot a nyolc órás vagy annál hosszabb utak jelentik, de már a négy órás repülésnél is komoly a veszély. Ráadásul a legújabb nagy gépek – mint az Airbus 380 vagy a Boeing 777-LR – akár 20 óráig is a levegőben tartózkodhat, de szerencsére a jobb kabinlevegő és a kényelmesebb ülések csökkentik a kockázatot.

A légzési nehézségekben szenvedők és a nemrég műtöttek számára a csökkentett oxigénellátás, valamint a testben megnövekvő gázok jelentenek veszélyt. A kutatók szerint azonban bárki, aki képes 50 métert gyalogolni és fulladozás nélkül felmenni egy lépcsősoron, nyugodtan repülőre szállhat.

A többi utazóval való összezártság a betegségek terjedésének kedvez, számos influenza, kanyaró, TBC-járvány és a sokat emlegetett SARS járvány kitörése is köthető a légi utakhoz. Azonban a fertőzés leginkább a beteg utas két sornyi közelében terjed, nem igazak a kabinlevegő által széles körben terjesztett vírusokról szóló híresztelések. A kutatók azonban mindenesetre azt javasolják a beteg utasoknak, hogy saját és utastársaik érdekében felszállás előtt konzultáljanak orvosukkal.

Forrás: BBC
 
Cimkék
egészség, légiközlekedés, közlekedés, légitársaság, kutatás, külföld
Hétvége

Népi romantika, magyaros ízek

Megnyílt a Hortobágyi csárda

Interaktív fogadóépület

Évforduló Mohácson

Légi híradó

Üzleti utazóra várva

Korean Air hírek

Autonóm területen

Tibetan Airlines

Air France offenzíva

Új járatok Marseille-ből

 
Kedvenc híreim