A múlt hétig még elmaradt a Horvátországba utazó turisták száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest, a hét végén azonban a már a 2008. évit meghaladó számú utazó érkezett az adriai országba - derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, a horvát rendőrség és a horvát autópályák üzemeltetői által közzétett adatokból.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság összesítése szerint a horvát-magyar forgalomban leginkább igénybe vett két Letenye-muracsányi (Gorican) átkelőn a múlt hét utolsó három napjában több mint 130 ezren lépték át a határt. Horvátországba több mint 80 ezren utaztak, visszafelé pedig meghaladta az 50 ezret a beutazók száma.
Kővágó Károly, a Letenyei Határrendészeti Kirendeltség vezetője az MTI-nek úgy értékelte, hogy idén ez volt a legforgalmasabb hétvége az autópályán kialakított és a régi helyén a személyforgalom számára júniusban újranyitott két határátkelőn.
Ráadásul a július egészére vonatkozó adatok már most meghaladják a tavalyi hasonló időszak számait is, elsősorban a lengyel, szlovák, cseh, valamint a nyárra Horvátországban vízummentességet élvező orosz és ukrán utazók emelkedő száma miatt.
Horvátországban ezekben a hetekben-hónapokban kiemelten figyelik a beutazók számát, miután a horvát gazdaság nagy mértékben függ a turizmustól, a július végi időszak pedig jelzés arra, hogy milyen forgalomra számíthatnak a szezonból hátralévő időszakban.
A múlt hét végén a horvát határrendészeti adatok alapján még mintegy 15 százalékkal kevesebb volt az országba érkezők száma a tavalyi adatokhoz képest, az utóbbi napokban azonban a múlt évi adatokat is meghaladták a legfrissebb számok.
A horvát határrendészet közlése szerint összesen több mint 1,2 millió utas - köztük 986 ezer külföldi - lépett be pénteken, szombaton és vasárnap Horvátországba. Számuk 8 ezerrel haladta meg a tavalyi július utolsó hétvégéjén regisztrált adatokat.
Az eddig legforgalmasabb hétvégén ezúttal is szombaton érkeztek a legtöbben az adriai országba. Túlnyomó többségük a szlovén-horvát, elsősorban isztriai határátkelőkön lépett be, ezeken kívül a Letenye-muracsányi átkelő számított a legforgalmasabbnak.
A horvát autópályákat koncessziós formában üzemeltető társaságok hétfői közlése alapján 6 és 9 százalék közötti mértékben nőtt a járműforgalmuk és 10 százalékot is meghaladó mértékben a bevételük az elmúlt hét végén - adta hírül honlapján a horvát Tengerügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium.
A legtöbb sztrádaszakaszt üzemeltető HAC több mint 507 ezer járművet regisztrált a három nap alatt, aminek köszönhetően forgalma 9 százalékkal, bevétele pedig 10,3 százalékkal nőtt az elmúlt évinél. A Fiume (Rijeka) és Zágráb közötti autópályát üzemeltető ARZ 8,8 százalékkal növelte forgalmát, vagyis összesen 202 ezernél is több autót engedett át fizetőkapuin az elmúlt hétvége három napján.
Fotó: stop.hu
